A Ghost of Yotei stúdióvezetője, Brian Fleming elárulta, hogy van-e esetleg arra lehetőség, hogy a széria elhagyja Japánt, és esetleg a világ más pontjára is ellátogasson egy-egy következő epizóddal.
A Ghost of Yotei gyakorlatilag a Ghost of Tsushima örököse, ám hiába játszódik ugyanabban a világban, mégsem tekinthető folytatásnak, hiszen a két főszereplő sztorija között több száz év telik el, illetve a szereplőgárda is teljes mértékben kicserélődik. De vajon mi teszi igazán sorozattá ezt a franchise-t? Nem Jin Sakai vagy az erőszakkal átitatott bosszúhadjáratok, ugyanis Fleming szerint a széria lelke az, hogy a főhős katanát forgat.
„Úgy gondoljuk, a Ghost lényege, hogy valaki katanát forgat.” – mondta Fleming egy sajtótájékoztatón.
Ugyanakkor nem lehet csak úgy átköltöztetni a Ghost címet bárhova:
„El sem tudjuk képzelni a Ghost egyik következő felvonását például a feudális Európában. Rengeteg játék játszódik ott, de ez a franchise nem erről szól. Számunkra Japán természeti szépsége a Ghost játékok lényege.”
A stúdió viszont mindezek ellenére nyitott az időszakok és helyszínek megváltoztatására, ahogyan azt a Ghost of Yotei esetében is tették, ám mindig megmarad az alap, a nyílt világú, katanával átitatott kaland. Fleming szerint a rajongók ezt nagyon értékelik, különösen Japánban, ahol a kultúra és a természet szépsége még fontosabb a hangulatot illetően. Mindezektől függetlenül vannak bizonyos határok, amelyeket valószínűleg sosem lépnek át, így tehát Japánon kívül alighanem sosem kalandozhatunk majd a Ghost szériában.