Mystique woke dizájnja miatt támadják a Wolverine-t, az Insomniac válaszolt

Mystique woke dizájnja miatt támadják a Wolverine-t, az Insomniac válaszolt

Amire vártunk, az végre megtörtént, hivatalosan is bemutatta az Insomniac a Wolverine játékmenet előzetesét, és szerencsére tényleg olyan brutális lesz a főszereplő, ahogyan azt megszokhattuk tőle a képregényekben. Van azonban egy kis felháborodás is a játék körül, az egyik karakter ugyanis nem néz ki megfelelően.

Lassan már bőven kijelenthetjük, hogy nincs már olyan játék előzetes, amely után ne lennének olyanok, akik mindenáron bele akarnak kötni valamibe. A Wolverine esetében azt hittük erre azért nem lesz példa, hiszen elképesztően véres jeleneteket is megcsodálhattunk Logan kalandjából, ám Mystique-et mégis kinézték maguknak egyesek, mert „túl woke”-ra sikeredett.

A drámát olyan nevek is meglovagolták, mint Asmongold, aki konkrétan egy Concord-fejlesztőt nevezett meg bűnbaknak – annak ellenére, hogy az illető mindössze nyolc hónapja dolgozik a projekten. Az Insomniac is válaszolt erre a felvetésre, méghozzá egy bohóc emojival, tehát szerintünk értelmetlen ezt a hisztit gerjeszteni. Ez azonban csak olaj volt a tűzre, ugyanis ezt követően napvilágot látott egy olyan bejegyzés is, amiben összehasonlították a Wolverine trailerében feltűnő Mystique-et az egyik Concord-karakterrel, és rögtön jöttek a „Mysterique” meg a „Manstique” poénok. Csakhogy a hozzászólások többsége nem egyetértett, hanem inkább röhögött a poszton. A rajongók szerint Mystique teljesen rendben van, és csak azok problémáznak, akik mindenáron hibát keresnek a játékban. Eközben a bemutatót megdöbbentően pozitívan fogadták a fanok: több mint 475 ezer lájk érkezett rá a lassan 7 milliós megtekintés után. A subreddit is pörög, tele van lelkes kommentekkel, ahol mindenki a látványos brutalitást és a durva kivégzéseket dicséri.


Mystique az új Wolverine játékban

Szóval úgy tűnik, hogy a Mystique körüli balhé inkább egy rossz vicc, mintsem komoly vita. A rajongókat sokkal jobban érdekli a pengeéles adamantium-kaszabolás, mint hogy Mystique mennyire felel meg valaki fiktív „ideáljának”.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések