A profi Counter-Strike 2 mezőnyét is utolérte az AI forradalom, csak köpni-nyelni nem tudunk a hír láttán.
Az AI elveszi a munkát – hallgatjuk ezt már évek óta, sőt néha még mi magunk is szajkózzuk, amikor olyan hírek jönnek velünk szembe, hogy a leépítések után a mesterséges intelligenciával pótolják a munkaerőt jobbra-balra. Van azonban ennél is furcsább helyzet, amelynek az AI szerepel a középpontjában. Erre pedig váratlanul egy amerikai CS2 csapat, a leginkább Amouranth neve miatt ismert Wildcard hívta fel a figyelmet nemrég.
Történt ugyanis, hogy visszatért a Wildcard kezdőjébe phzy – tudjuk, elképesztő hírek ezek. Ennek apropóján még egy interjút is adott a Dust2.us-nek a svéd játékos, akit itthon valószínűleg abból a 2022-es Sangal felállásból ismerhetnek a legtöbben, amiben a magyar származású koryval lövöldöztek együtt, és akivel körökre voltak attól, hogy kijussanak a MOUZ ellenében az IEM Rio Majorre. Visszatérve, phzy egyébként nem évekkel ezelőtt ment el a Wildcardtól, nem sok oka van az ünneplésnek most, hogy újra megtalálta a szekrényében a korábbi mezét. Konkrétan július végén ment át a 9INE-ba, ahonnan most visszahívták a lengyel fr3nd helyett játszani. A Wildcard ráadásul rögtön dupla cserét hajtott végre, ugyanis hosszú idő után megváltak Sonictól is, hogy az OG-ban tengődő F1KU vehesse át a helyét. Ettől azonban nem lesz furcsább a dolog, hogy alig több mint egy hónapja még eladta phzy-t a Wildcard, most pedig visszavásárolták őt.
A Wildcard döntése mögötti logikát normál esetben nem is próbálnánk megtalálni, ez is csak egy amerikai org, ami nem tudja, hogy merre van arccal. Csak hát említettük, hogy phzy adott egy interjút, és ebben a beszélgetésben a svéd játékos elárulta, hogy nem akárki, egyenesen a ChatGPT volt a csapat igazi menedzsere egy ponton, és ez már a Major utáni cseréknél kibukott, amikor is őt váratlanul eladták. A végtelenül nevetséges párbeszéd erről az alábbiképp festett a játékos és a Dust2.us munkatársa között.
Dust2.us: „Stanislaw arra utalt, amikor vele beszélgettünk, hogy egy ember felelt a [közvetlen a Major utáni] cserékért, és hogy a csapatnak nem sok beleszólása volt. Te tudod, hogy milyen tervei voltak a Wildcardnak vagy mi volt az elképzelésük?”
phzy: „Felkértek, hogy legyek IGL, és mondtam, hogy inkább az AWP-re akarok koncentrálni, ebből elég tiszta volt, hogy ki akarják tenni stanislawt. Nem tudom, hogy mit akartak, de több tűzerőt szerettek volna gondolom, nem vagyok biztos ebben. Nekünk, játékosoknak túl sok beleszólásunk nem volt, pláne nekem, mert engem a kispadra tettek. Nem tudom, hogy mi történt, de úgy hallottam, hogy a ChatGPT-nek is szzerepe volt a csere játékosok ajánlásában...”
Dust2.us: „Komolyan?”
phzy: „Az alapján, amit hallottam, igen.”
Dust2.us: „ChatGPT?”
phzy: „Ja.”
Dust2.us: „Tehát beírták, hogy szia ChatGPT, ha le akarom váltani stanislawt és phzy-t, akkor kit hozzak a helyükre? Ez elég abszurd és nevetséges, főleg azután, hogy két Majorre is lejutottatok. Stanislaw azt mondta, hogy ezek után kicserélték a menedzsmentet. Ez volt az, ami miatt visszatértél a Wildcardba és túlléptél ezen a nonszenszen?”
phzy: „Ez olyasmi, ami ott motoszkál az ember fejében állandóan. No meg a Stewie2K-döntés, úgy érzem, hogy egy kicsit elárult a szervezet akkor és a kispadozásnál is. Nehéz volt még egy esélyt adni nekik, de mit is tehetnék? Arra kell figyelnem, hogy hogyan játszom, ez van.”
Akit érdekel a teljes beszélgetés, az angolul ITT megnézheti vagy ITT elolvashatja a Dust2.us interjúját phzy-val.
Borítókép: Enos Ku, ESL FACEIT Group