Ezt kapd ki, hamarosan befuthat a Kingdom Come: Deliverance felújított változata

Ezt kapd ki, hamarosan befuthat a Kingdom Come: Deliverance felújított változata

Jó hír lehet a középkori kalandoroknak, mert úgy tűnik, a Kingdom Come: Deliverance (2018) egy felújított verzióval térhet vissza a modern konzolokra és PC-re a jövő év elején.

A játék hét éve jelent meg, és bár a maga idejében kiemelkedő volt, a Kingdom Come: Deliverance 2 megjelenése óta jól látható, mennyit fejlődött a sorozat grafika, teljesítmény és optimalizáció terén. Ez a felújított verzió viszont lehetőséget adna arra, hogy az első rész is közelebb kerüljön a folytatás szintjéhez.

Korábbi pletykák és megerősítés

Júliusban egyébként már felmerült, hogy előbb utóbb befuthat egy remaster változat az első felvonásból, és ezzel végre PS5-ön is végig lehetne játszani a történetet, de nem történt semmiféle hivatalos megerősítés, és pontos megjelenési dátumot sem kapott még a projekt ekkor. Most egy bennfentes állítja azt, hogy az új verzió 2026 elején debütálhat, és már csak azért is érdemes odafigyelni a mondandójára, mert ő volt az korábban, aki pontosan előre jelezte a Kingdom Come: Deliverance 2 késését is.

Akik tehát még nem tettek vele egy próbát, vagy újra szeretnék élni a középkori kalandot, esetleg a folytatás után visszatérnének az első részhez, ez a felújítás nagyszerű lehetőséget rejt magában. A játék új verziója minden bizonnyal PS5-re, Xbox Series-re és PC-re is beszerezhető lesz, méghozzá egy jobban optimalizált kiadásban.

Remélhetőleg hamarosan tényleg újra átélhetjük majd a Kingdom Come: Deliverance első felvonását, immár a modern platformok minden előnyével.

Borítókép: Steam

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések