Ha az Xbox marketingesein múlik, akkor előbb vagy utóbb az ég is egy kijelző lesz, amin az Xbox játékai futnak.
Majdnem 13 év után ismét egy fősodorbeli epizóddal bővíti a legendás Ninja Gaiden szériát a Team Ninja. Bár a játék még csak ma jelenik meg, máris maga mögött tudhat egy nagy rekordot. Nem, nem az eladásokban ért el valami kiemelkedő mérföldkövet a Ninja Gaiden 4, sajnos ott azért még nem tartunk, hogy egy japán, 3D-s, verekedős cím úgy fogyjon, mint a cukor. Igazából ennél valami sokkal menőbbet sikerült összehozni, egy Guinness világrekordot!
Az Xbox nem csak a Ninja Gaiden 4 kiadásában segédkezett az alábbi videó tanúsága szerint, hanem a marketingben is. A játék értékesítéséért felelős szakemberek pedig a szokásosnál egy kicsit többet tettek bele ebbe most, ugyanis Miami égboltjára is kitűztek egy Xboxot, ha már úgy is minden kijelző egy Xbox, ami csak létezik. Egészen pontosan egy 26 láb (7,92 méter) átlójú, 20m2-es kijelzőt reptettek egy helikopter segítségével, és erre rádugtak egy Xbox Series X-et, hogy játszani is lehessen rajta. Majd jött a szenzáció másik fele, hogy egy másik helikopterbe beültették a marketingesek Emmanuel Master Rodriguezt, a Team Ninja közösségi menedzserét, valamint a Swae Lee nevű rappert, hogy kontrollert ragadva Ninja Gaiden 4-ezzenek a levegőben.
A mutatvánnyal az Xbox és a Team Ninja hivatalosan is megszerezte a legnagyobb helikopterrel reptetett videójátékos kijelző Guinness rekordját, ami így kimondva rendkívül mondvacsináltnak hangzik, és alighanem az is. De azért legyünk őszinték magunkkal, ki ne próbálná ki ezt?
A Ninja Gaiden 4 ma, azaz október 21-én jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re.
Borítókép: Team Ninja