Halad a fejlesztés, de hogy mikor láthatjuk a végeredményt, az továbbra is erősen kérdéses.
Lassan kezd olyan érzésünk lenni a Constantine, a démonvadász 2. kapcsán is, mint a Penge-rebootnál: egyszer biztos elkészül, de hogy mikor, ahhoz jóstehetségnek kellene lenni, hogy megtippeljük. Legutóbb akkor írtunk a láncdohányos démonvadász következő kalandjáról, amikor Keanu Reeves azt mondta, hogy most az a rész jön, hogy elviszik James Gunnéknak a film új forgatókönyvét, és lényegében innentől kezdve a DC Studios-on áll, hogy zöld utat adnak-e a projektnek. Most pedig végre Gunn is megszólalt a témában.
„Időről időre beszéltem róla. Beszéltem róla Keanuval” – mondta Gunn a BobaTalks podcastban. „De még nem olvastam egyetlen forgatókönyvet sem."
Nos, ez nem túl sok, de legalább „jó hír", hogy Gunn tud arról, hogy fejlesztés alatt van egy ilyen projekt. A második rész egyébként már jó ideje készül, Reeves az Inverse magazinnak nemrégiben ugyanis azt mondta, hogy Francis Lawrence rendezővel együtt - aki az első filmet is dirigálta - több mint egy évtizede próbálják elkészíteni a második részt. A folytatásról azonban eddig nem sok mindent tudni, annyi biztos, hogy Reeves visszatérne benne a züllött démonvadász, John Constantine szerepében, továbbá a rendező azt is megígérte, hogy ezúttal nem fogják majd magukat vissza, és egy bevállalósabb, magasabb korhatár-besorolású történetet akarnak tető alá hozni.
Peter Stormare, aki a fehéröltönyös Lucifert alakította az első filmben, még májusban úgy nyilatkozott, hogy eddig „sok oda-vissza” volt, Reeves pedig „nem igazán elégedett a forgatókönyvvel”. Ez az állítás még egy korábbi szkriptre vonatkozott, Stromare pedig azt is mondta, hogy a John Wick és Mátrix sztárja állítólag csínján bánna az akcióval, és szeretné a második részt is az elsőhöz hasonlóan egy olyan történetnek meghagyni, ami „démonokról és hétköznapi emberekről” szól.
Borítókép forrása: Warner Bros.