Csak nem ér majd véget 2025 úgy, hogy ne legyen még egy ZSART kiállítás!
Ezernyi helyről lehet ismerős manapság Zsozeatya neve. A legtöbben valószínűleg YouTube-ról ismerik őt, de a Google platformja mellett megtalálható sok más felületen is a szokásos tartalmaival, a gaming mellett pedig sok más területről is ismert itthon. Ott az Nber márka, ott van a Valhalla Burger és manapság már a ZSART is egy olyan projekt, ami az ő nevét viseli. A ZSART egyrészt egy ruhamárka, ami nemrég indult útjára és már ti is vásárolhattok belőle, másrészt pedig a ZSART jelenti Zsozeatya a szokásosnál egy sokkal komolyabb oldalát is, ahol a videójátékok helyett a festészetre koncentrál. Hogy ez milyen helyet foglal el a művészetben, azt én nem tudom megítélni, de nem is szeretném, sőt, ő maga sem akarja ezt. Sokszor elmondta már, hogy bár évtizedek óta életének része a festészet, nem érdekli ezen oldala művészi értéke, egyszerűen ez is egy olyan része, amit szeret megmutatni és aminek örül, ha más tetszését is elnyeri.
Többek között erről és még sok minden másról is beszélgettünk Nyíregyházán Zsozeatyával, ahol augusztusban tartották meg az első ZSART kiállítást.
Az első kiállítás óta szinten minden héten előkerült a kérdés a nézői között, hogy vajon lesz-e még kiállítás? A válasz immár hivatalosan is az, hogy lesz, méghozzá még idén! 2025 decemberében visszatér a ZSART kiállítás, új képekkel kiegészülve és három teljes napon át. A kiállításnak a Bálna Honvédelmi Központ ad majd otthon december 5-én, 6-án és 7-én, és a képek mellett természetesen Zsozeatya is ott lesz.
Már el is indult a jegyértékesítés! IDE KATTINTVA tudtok jegyet váltani a decemberi ZSART kiállításra, de ne feledjétek, hogy jegyek csak korlátozott számban érhetőek el. A nyári etapra is őrült tempóban fogytak a belépők, ha nem akarsz lemaradni Zsoze képeiről, akkor érdemes minél hamarabb lecsapnod a jegyedre!