Csak úgy porol az Assetto Corsa Rally új előzetese

Csak úgy porol az Assetto Corsa Rally új előzetese

Már elérhető korai hozzáférésben az Assetto Corsa Rally, és az eddig látottak alapján azt kell mondjuk, hogy ezt nehéz lesz letenni.

Mint derült égből villámcsapás, úgy leplezte le pár héttel ezelőtt a a KUNOS Simulazioni és a Supernova csapata, hogy Assetto Corsa Rally néven egy új játékkal készülnek bővíteni a legendás szimulátoros franchise-t. Mint a neve is sugallja, ebben bizony a ralizásé lesz a főszerep, és bár a KUNOS csak a technológiát adta a projekthez, minden másért pedig a Supernova felelt, a minőségre végsősoron nem nagyon lehet panasz. Különösen igazzá vált ez tegnap, a megjelenés napján, mert végre streameken, no meg egy új előzetesen is megcsodálhattuk a programot.

A november 13-án rajtoló 0.1-es Assetto Corsa Rally verzióért alapból 29,99 eurót kér a KUNOS, de most november 27-ig egy 20%-os akcióval, vagyis 23,99 eurós bevezető árral invitálnak minden, a száját húzó rali rajongót a vásárlásra a Steamen. Az egyelőre korai hozzáférésben rajtoló programot sokáig teljesen titokban tartották a fejlesztők, ehhez képest egyáltalán nem üres kézzel érkeztek, hiszen rögtön kapunk négy lézerszkennelt pályát, valamint tíz verdát, amivel felszánthatjuk őket – részletek a cikk végén. Hangolódásképp pedig érdemes belenézni a játék legújabb előzetesébe, mert ha ettől sem jön meg a kedved, hogy kimenj a legközelebbi földútra csapatni, akkor semmitől sem fog! (Bár lehet biztonságosabb, ha inkább egy videójátékban ralizol. Semmiképp se vedd tanácsnak az előbbit!)

Az Assetto Corsa Rally tartalmai a megjelenésekor

Hivatalosan licencelt autók az Assetto Corsa Rallyban

  • Alfa Romeo GTA 1300 Junior Gr.2 – 1972
  • Citroen Xsara WRC – 2001
  • Fiat 131 Abarth Gr.4 – 1976
  • FIAT 124 Sport Abarth Rally 16V Gr.4 – 1973
  • Lancia Delta HF integrale EVO Gr.A – 1992
  • Lancia Stratos Gr.4 – 1976
  • Lancia Rally 037 EVO 2 Gr.B – 1984
  • Hyundai i20N Rally2 – 2021
  • Mini Cooper S Gr.2 – 1964
  • Peugeot 208 Rally4 – 2020

Lézerszkennelt rally pályák az Assetto Corsa Rallyban

  • Rally Alsace - Munster
  • Rally Alsace - Saverne
  • Rally Wales - Hafren South
  • Rally Wales - Hafren North

Játékmódok az Assetto Corsa Rallyban

  • Assetto Corsa Rally események online ranglistákkal
  • Szabadedzés
  • Rally hétvége
  • Egy rally szakasz
  • Időfutam online ranglistákkal

Borítókép: Supernova & KUNOS Simulazioni

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések