A Bethesda még kétszer kiadja a Skyrim-et, mire megjelenik a Cyberpunk 2

A Bethesda még kétszer kiadja a Skyrim-et, mire megjelenik a Cyberpunk 2

A Cyberpunk 2077 botrányba fulladt indulása után sejthető volt, hogy a CD Projekt RED megtanulta a leckét, egy lengyel elemző szerint azonban még a vártnál is több centit kell vágnunk a folytatás érkezéséig.

A jócskán megnövekedett fejlesztési idők miatt ma már szinte minden AAA játék esetén elő lehet hozakodni „A jó munkához idő kell” és „A türelem rózsát terem” mondásokkal, na de mi van akkor, ha a várakozás végül nem hozza meg a várt eredményt? Erről leginkább azokat lehetne megkérdezni, akik éveken keresztül izgatottan várták a Cyberpunk 2077 megjelenését, majd kaptak egy ezer sebből vérző, félkész, az előző generációs konzolokon pedig szó szerint játszhatatlan RPG-t, melynek helyrepofozásához évekre volt szüksége a CD Projekt RED-nek.

Mivel a videójátékok történetének egyik legnagyobb botrányáról beszélünk, a varsói székhelyű csapatnak bizonyára esze ágában sincs újra elkövetnie a korábbi hibáját, ezt pedig egy lengyel elemző írása is megerősíteni látszik, hiszen úgy fest, a vártnál is később fog megérkezni a Cyberpunk 2. A részletekért erre tessék:

Borítókép forrása: GamingBolt/CD Projekt RED

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések