Olyan címek is felkerültek erre a listára, amit továbbra sem értünk, és bele sem szeretnénk gondolni, hogy mi járhat annak a fejében, aki ilyesfajta szórakozást keres a neten.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a videójátékok, és ez 2025-ben sem volt másként, bár PC-sként nehéz szívvel veszi tudomásul az ember, hogy lassan minden egyes hardverért el kell adnia a veséjét, mert olyan árcédulákat aggatnak rájuk. Mindenesetre amilyen szép játékokat készítenek, remek történeteket kanyarintanak köréjük, vagy épp a játékmechanika nyűgöz le egyeseket, legalább olyan fontosak a karakterek is. Főleg ha beindul az ember fantáziája, a Pornhub ugyanis a tavalyi esztendőt illetően is lerántotta a leplet, hogy mely videójátékok voltak a legnépszerűbbek a felhasználók körében az oldalon, legalábbis amelyekre a legtöbbet kerestek rá.
A LADbible „FFS” kampányának részeként egyébként megvizsgálták a Z-generáció pornográfia-fogyasztási szokásait is, és megállapították, hogy az Egyesült Királyságban élő Z-generációinak több mint háromnegyede (77%) rendszeresen fogyaszt ilyen tartalmakat. Ezen csoport közel fele (43%) hetente néz felnőtt videókat, ami azt mutatja, hogy ez a fajta tartalom sok fiatal életének rendszeres részévé vált. Annak ellenére, hogy az oldal idén számos akadállyal küzdött – az Egyesült Királyságban a kötelező életkor-ellenőrzés miatt 77%-kal visszaesett a forgalma, az USA 22 államában betiltották, Franciaországból pedig ideiglenesen száműzték –, a Pornhubot nem sikerült még megfosztania senkinek sem a világ legnépszerűbb pornóoldala címétől. A BBC adatai ráadásul ez a portál jelenleg az egész internet 19. leglátogatottabb webhelye. Ezzel a hatalmas felhasználói bázissal a háta mögött a Pornhub kiadta éves visszatekintőjét, amely bemutatja 2025 legnépszerűbb keresési kifejezéseit.
„A részletes elemzés egyedülálló ablakot nyit a világunkat alakító, folyamatosan változó vágyakra, kíváncsiságokra és kulturális megszállottságokra” – olvasható a hivatalos weboldalon.
