Ha a TGA-n látott előzetes esetleg nem lett volna elég, a Remedy most aláhúzta, hogy a Control folytatása egészen más lesz, mint a Courtney Hope nevével fémjelzett első rész.
A Max Payne-nel berobbant Remedy Entertainment sosem arról volt ismert, hogy önmagát ismétli, hiszen minden egyes játékával igyekezett gazdagítani az ipart – sajnos nem minden esetben jöttek be a cég számításai, elég csak az élőszereplős sorozattal erősítő Quantum Break-re gondolni. Sokan meglepődtek például, amikor a Stephen King előtt tisztelgő Alan Wake folytatását vérbeli túlélőhorrorként harangozta be a csapat, az eddigi infók alapján pedig a CONTROL Resonant sem a 2019-es első rész receptjét fogja másolni, hiszen a műfajváltás mellett új főszereplőt is kapunk. A stúdió most egy rövid bejegyzéssel is megerősítette, hogy esze ágában sincs biztonsági játékot űznie – csak nehogy aztán úgy járjon, mint az FBC: Firebreak-kel.
Borítókép forrása: Xbox Wire