Nem gyártják tovább az RTX 50-es széria két legkelendőbb videókártyáját

Nem gyártják tovább az RTX 50-es széria két legkelendőbb videókártyáját

A csúcskategóriás hardverek világa sötét fordulatot vett, és a várva várt felemelkedés helyett a csendes visszavonulás és az üres polcok látványa marad az utókornak. Miközben a jövő ígéreteit elmosta a bizonytalanság, a háttérben meghozott döntések miatt egy népszerű korszak vége hamarabb jött el az Nvidiánál, mint azt bárki hitte volna.

A Hardware Unboxed beszámolója szerint az ASUS a CES 2026-on megerősítette: az RTX 5070 Ti „end of life” státuszba került. Ez nem egyszerű készlethiányt jelent, hanem azt, hogy az NVIDIA leállította a GPU-k szállítását ehhez a modellhez, az ASUS pedig nem tervezi újraindítani a gyártást. Amit tehát most még kapni lehet, az az utolsó széria, új hullám már nem érkezik belőle.

Ez némileg meglepő lehet, mert az RTX 5070 Ti az RTX 50-es generáció egyik legnépszerűbb középkategóriás kártyájának mondható. Jó teljesítményre képes, ráadásul legalább 16 GB VRAM-ot pakoltak rá, és emellé vállalható a fogyasztása is, így tehát érthető, ha sokak számára ez a kártya jelentette az ésszerű megoldást.

Készlethiány, majd árrobbanás

A döntés hatása már most látványos. A Hardware Unboxed szerint a kiskereskedők és forgalmazók hetek óta nem tudnak új RTX 5070 Ti készlethez jutni. Ennek eredménye a gyors és könyörtelen áremelkedés lett.

Az Egyesült Államokban a legolcsóbb modellek ára a novemberi 730 dollárról 830 dollárra ugrott, miközben az ASUS kártyák nagy része egyszerűen eltűnt a Newegg kínálatából. Ausztráliában még durvább a helyzet, a modell ára 1200 AUD-ról 1400 AUD környékére nőtt, és a jelentések szerint 2026 első negyedévében további drágulás várható.

Az RTX 5060 Ti 16 GB is sorra kerül

Az RTX 5070 Ti nincs egyedül. Az ASUS megerősítette, hogy az RTX 5060 Ti 16 GB szintén az életciklusa végén jár, és ennek apropóján a gyártása is leáll.

Az árak itt is meredeken emelkednek:

  • a korábbi 400 dolláros árszint 460 dollárra nőtt,
  • az alapmodellek pedig már 500 dollár fölé kúsztak.

Az olcsóbb, 8 GB-os verziók egyelőre maradnak a piacon, de ezeknél is magasabb beszerzési költségekkel számolnak a kereskedők. Egyes források szerint akár 20%-os áremelés is szóba jöhet a következő szállítmányoknál.

Mi az NVIDIA stratégiája?

A jelenlegi információk alapján az NVIDIA egyértelműen a kisebb VRAM-os modelleket részesíti előnyben. Az RTX 5060 és az RTX 5060 Ti 8 GB-os modelleket továbbra is gyártani fogják, miközben a 16 GB-os középkategória gyakorlatilag eltűnik. A 16 GB-os szerepet mondhatni az RTX 5080 tölti be mostantól, amelynek azonban már jóval magasabb az ára. Ez a lépés sokak szerint mesterségesen szélesíti a szakadékot a középkategória és a felső kategória között. Az RTX 5070 (nem Ti) technikailag még elérhető, de a kínálat itt is szűkül, az árak pedig lassan, de biztosan emelkednek. A 12 GB VRAM miatt ez a modell kevésbé érzékeny a memóriapiaci áringadozásra, de jelentős utánpótlásra itt sem számítanak a kereskedők.

Mi lett az RTX 50 Superrel?

Sokan a CES 2026-ra várták az RTX 50 Super széria bemutatását, ám a Hardware Unboxed szerint ezek a tervek is elbuktak. A jelentések alapján az NVIDIA teljesen törölte a projektet, vagy határozatlan időre elhalasztotta.

Az RTX 5070 Ti és az RTX 5060 Ti 16 GB kivezetése révén tehát nagyon úgy tűnik, hogy az NVIDIA minden eddiginél gyorsabban le akarja zárni ennek a generációnak az életciklusát.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések