Szingapúrban már a törvény is felkészült az idei CS2 Majorre

Szingapúrban már a törvény is felkészült az idei CS2 Majorre

A szingapúri parlament döntése nyomán már néhány napja ugyanolyan sportnak számít az esport, mint a futball.

A szingapúri parlament január 14-én elfogadta azt a törvénymódosítást, aminek következtében minden szellemi sport, azaz az esportolás és a sakkozás is hivatalosan sport lett az országban – írja az Esports Insider. Az 1973-as Szingapúri Sport Tanácsról szóló törvény sportdefiníciójának módosítása azt jelenti, hogy a Sport Singapore (SportSG) támogatásokat nyújthat hozzájuk és felügyelheti immáron ezeket a tevékenységeket is. Ami különösen hasznos lehet a jövőben az olyan események, mint a novembertől decemberig Szingapúrban szervezett Counter-Strike 2 Major, a PGL Szingapúr Major esetében.

David Neo, a kultúráért, közösségért és ifjúságért felelős szingapúri miniszter nyilatkozata már azt is megpendíti, ha konkrétan nem is mondja ki, hogy tömegsporttá válhat náluk az esport idővel. „Fontos lépés a törvénymódosítás a helyi sportolói kultúra és a nemzeti sportökoszisztéma számára, hogy az inklúzív, dinamikus és jövőbiztos legyen” mondta Neo. Továbbá hozzátette, hogy igyekeznek majd nem csak a profik és a fiatalok, de mindenki számára elérhetővé tenni a sportolást Szingapúrban. Azzal, hogy az esportot is elismerték sportként, egy igen rövid listára került fel Szingapúr: hasonló formában főleg ázsiai országokban találkozhatunk ilyen elismeréssel, mint Dél-Korea vagy Kína. Ezzel szemben Európában és az USA-ban inkább az a jellemző, hogy ahol szükséges, lehet a sportolói vízumokra pályázni versenyzőként ugyanúgy, mint egy futballista esetében is történne például.

Ami a szingapúri esportot illeti, az országból származó esportolók már jó ideje jelen vannak egyes premier esportokban, mint például a Dota 2 is. A Counter-Strike 2 arrafelé kevésbé jelentős, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne iránta érdeklődés: tavaly több éves szerződést kötött az ország turisztikai intézménye a BLASTtal, hogy tartsanak ott kiemelt rendezvényeket, továbbá a PGL Majorének az év végén a Singapore Indoor Stadium ad otthont. Utóbbi eseményt egyébként magyar nyelven, élőben követhetitek majd az Esport1TV-n – tartsatok velünk addig is!

Borítókép: PGL / Sebastian Pandelache

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések