Egy év múlva leállnak a New World: Aeternum szerverei. Ezt azonban a Rust fejlesztőcsapata semmiképp nem akarja hagyni.
A New World, majd annak a konzolokat is bevonó újrakiadása, a New World: Aeternum az MMORPG-k új generációjának egyik legnagyobb gurításaként érkezett, de hiába a kezdeti lelkesedés, a játék sajnos kétszer is hamar elvérzett. Az Amazon tavaly ősszel elkaszálta a projektet, a legfrissebb közleményből pedig megtudtuk, hogy már csak egy évig, jövő januárig tartják égve a villanyt – ezt követően leállnak a szerverek, a New World: Aeternum pedig végleg sírba száll. Az első reménysugár azonban már felcsillant: a Rust és a Garry's Mod fejlesztőcsapata, a Facepunch Studios tett konkrét pénzösszeggel kísért ajánlatot a halálra ítélt játék felvásárlására.
Borítókép forrása: