Új korszak indul Sophie Turnerrel, de szerinted ki hozza legjobban Lara Croftot?

Új korszak indul Sophie Turnerrel, de szerinted ki hozza legjobban Lara Croftot?

Új korszak hajnala virrad a videójátékok legnépszerűbb régésznője számára, aki ezúttal a tévéképernyőket hódítja meg. Miközben a múlt nagy ikonjai után egy brit tehetség ölti magára a híres zöld atlétát, a kulisszák mögött már egy éve zajló készülődés azt sejteti, ez a Lara Croft nemcsak az ereklyéket, hanem a nézők szívét is kíméletlenül el akarja majd rabolni.

A Tomb Raider filmes múltja különleges abból a szempontból, hogy minden korszak pontosan azt a Larát kapta, amire akkor szüksége volt, legalábbis papíron.

Angelina Jolie a 2000-es évek elején még egy kockázatos választásnak számított. Az 1990-es évek végén feltörekvő sztár volt, majd 2000-ben Oscar-díjat is nyert az Észvesztő (Girl, Interrupted) mellékszerepéért, de az igazi világhírt a 2001-es Lara Croft: Tomb Raider hozta meg számára. Akkoriban azért volt merész döntés őt választani erre a szerepre, mert bár tehetségesnek tartották, "vadóc" hírneve volt. A rajongók kétkedtek, hogy egy amerikai színésznő hitelesen eljátszhatja-e a brit arisztokrata kalandort, ám Jolie karizmája végül ikonikussá tette a figurát. Általa lett Lara az első olyan női akcióhős, aki egyedül is sikerre vitt egy ekkora franchise-t.

Alicia Vikander teljesen más irányba vitte el a karaktert. A svéd származású színésznő a 2010-es évek közepén robbant be, és 2016-ban Oscar-díjat nyert A dán lány-ért. Ezt követően ő kelthette életre a "modern" Larát a 2018-as alkotásban, amely a 2013-as játékokból építkezett. Meglepő volt ez a casting, mert Vikander alapvetően egy törékeny, drámai színésznőként volt ismert. Lara karaktere vele egy sokkal sebezhetőbb, emberibb és realisztikusabb irányba mozdult el, ráadásul a színésznő hatalmas fizikai átalakuláson ment keresztül a forgatás kedvéért.

Most Sophie Turner lép színre, akinek kiválasztása több szempontból is különleges. Egyrészt végre egy valóban brit színésznő öltheti magára Lara Croft szerepét – amit a rajongók már évek óta követeltek. Másrészt Turner a streamingkorszak egyik legismertebb arca, aki már bizonyította, hogy hosszú, karakterközpontú történetekben is megállja a helyét, elég csak a Trónok harcára gondolni. Továbbá a az X-Men filmekben Jean Greyként is bizonyított, bár akadnak bőven olyanok is, akik szerint pocsék alakítást nyújtott.

Az első hivatalos fotó

Az Amazon MGM Studios csütörtökön tette közzé az első hivatalos képet Sophie Turnerről Lara Croftként. A fotón a színésznő a klasszikus Laraként pózol: fekete rövidnadrág, zöld atlétatrikó, méghozzá napszemüvegben.

A stúdió rövid, de beszédes üzenettel kísérte a képet:

„Készítsétek az ereklyéket. Lara már úton van.”

Abban biztosak voltunk, hogy ezzel a sorozattal nem akartak a készítők elszakadni a gyökerektől, ugyanakkor várható volt az is, hogy modern köntösben szeretnék elmesélni Lara történetét. Turner elmondása szerint már 2025 februárja óta keményen edz a szerepre, miközben a forgatás idén januárban startol el. A ScreenRantnek adott interjújában így fogalmazott:

„Nagyon izgatott vagyok, és alig várom, hogy a világ is meglássa, mit hozunk ki Larából és a Tomb Raiderből. Úgy gondolom, ez valami különleges lesz.”

A szereplőgárda is ezt támasztja alá: a sorozatban olyan nevek tűnnek fel, mint Sigourney Weaver és Jason Isaacs, ami egyértelműen jelzi, hogy az Amazon hosszú távra tervez a franchise-zal. De vajon számotokra ki a legjobb Lara Croft, ha élőszereplős alkotásról van szó?

Kattints a galériára és döntsd el magad, a véleményedet pedig oszd meg velünk kommentben.


Sophie Turner a legújabb Lara Croft

Ezeket olvastad már?

Galéria

Kövess Minket!



Gamer szótár


Szerinted melyik színésznő a legjobb Lara Croft?

  • 0 %
  • 100 %
  • 0 %

Közvetítések