A CD Projekt Red nem bíz semmit a véletlenre, hiszen a Blizzard egykori lángelméjével erősítették meg soraikat, hogy a következő Witcher-játék is biztosan fülbemászó legyen. Miközben egy igazi „all-star” csapat formálódik a háttérben, a stúdió gőzerővel készül a sötét fantáziavilág visszatérésére, mi pedig már most hegyezhetjük a fülünket.
Egy merész húzással szerződtették Russell Browert, a Blizzard Entertainment hosszú éveken át meghatározó zeneszerzőjét. Brower LinkedIn-profilja szerint 2026 januárjában kezdte meg a munkát új munkahelyén, bár a stúdió hivatalos közleményt még nem adott ki. Ez azonban ne vezessen félre senkit, a CD Projekt Red ritkán kommunikál külön az egyéni kinevezésekről, még akkor is, ha vezetői pozícióról van szó.
Nem akárki felel majd a Witcher 4 hangzásáért
Russell Brower neve szinte összeforrt a Blizzard legnagyobb sikereivel. Több mint 12 évet töltött a cégnél, ahol nemcsak zenét szerzett, hanem komplett audio irányvonalakat is ő határozott meg. Olyan ikonikus címek hangzásvilágához járult hozzá, mint:
- World of Warcraft
- Diablo 3
- StarCraft 2
- Overwatch
- Hearthstone: Heroes of Warcraft
Emellett háromszoros Emmy-díjas, még az 1990-es években végzett televíziós munkáiért. A Blizzardtól 2017-ben távozott, azóta szabadúszóként dolgozott különböző videojátékos projekteken.
Witcher 4 és Cyberpunk folytatás?
A legutóbbi CDPR-álláshirdetések alapján erősen valószínű, hogy Brower nem csak egy projekten ügyködik majd. Minden jel arra utal, hogy audio igazgatóként mind a Witcher 4, mind pedig a Cyberpunk 2077 folytatása esetében kulcsszerepet kap. Ez különösen izgalmas, hiszen mindkét franchise erősen épít a hangulatra, a zenei motívumokra és az atmoszférára, pont azokra az elemekre, amelyekben Brower kifejezetten erős.
All-star csapat formálódik a Witcher 4 körül
Russell Browerrel felkerült arra a bizonyos i-re a pont. Az elmúlt hónapokban a CD Projekt Red sorra igazolta le az iparág elismert alkotóit:
- Karel Kolmann, a Kingdom Come: Deliverance 2 játéktervezője
- Felix Pedulla, a Baldur’s Gate 3 vezető cinematic művésze
Tapasztalatból nincs hiány
Brower eddigi pályafutása során több mint 70 videojátékon dolgozott, köztük 35-nél is több nagyobb projekten. A legkorábbi munkái a ’90-es évek elejére nyúlnak vissza. A Blizzardnál eltöltött évek alatt főleg nagyzenekari, erősen tematizált zenékkel és komplex audio rendszerekkel vált ismertté – pontosan azzal, amire egy modern Witcher-játéknak szüksége van.
Bár a Witcher 4 megjelenési dátuma továbbra is ismeretlen, egy dolog azért már kirajzolódott, elképesztően odateszi magát a CD Projekt Red a negyedik felvonás esetében. Russell Brower leigazolásával a stúdió nemcsak történetben és látványban, hanem hangzásban is a csúcsot célozza meg.