A Fallout egyik atyja megszólalt: baj van a Bethesda szemléletével

A Fallout egyik atyja megszólalt: baj van a Bethesda szemléletével

Az Obsidian társalapítója, Chris Avellone – aki a Fallout 2-n és a New Vegason is dolgozott – érdekes kijelentéssel keltette fel a széria rajongóinak a figyelmet, elmondása szerint ugyanis a Bethesda nem érti igazából azt a szériát, amelynek most a tulajdonosa.

A Fallout a játékipar egyik legnagyobb franchise-a, amely a Bethesda-féle Fallout 3-mal írta be magát végkép a videójátékos történelembe. Azonban az évek során számos fejlesztő kivette a részét a posztapokaliptikus RPG-ből, és talán kevesen tudják, de eredetileg még az Interplay Entertainment és a Black Isle is dolgozott az első részen, illetve annak folytatásán, pedig akkor még a játék izometrikus nézetet használt – ezt a Bethesda később megváltoztatta.

A rajongók körében egyébként régóta zajlik egy vita arról, hogy vajon melyik Fallout szólt a legnagyobbat. Bár az újabb részek jóval népszerűbbé tették a címet, sokan a korábbi részek sötétebb tónusát preferálják. Chris Avellone mindkét korszakban dolgozott a sorozaton: dizájner volt a Fallout 2-nél, majd az Obsidian társalapítójaként bábáskodott a Fallout: New Vegas felett. Szerinte a Bethesda nem fogta fel teljesen, miről is szól ez a világ.

Chris Avellone szerint a Bethesda nem érti a Falloutot

Az Amazon Prime-on futó Fallout-sorozat 2. évada kapcsán – amely jó néhány rajongót feldühített a kánon megváltoztatása miatt – Avellone-t gyorsan meg is kérdezték az X-en (Twitteren), hogy vajon a Bethesda valójában „gyűlöli” a franchise-t?

„Nem gondolom, hogy a Bethesda gyűlölné a Falloutot, egyszerűen csak nem értik teljesen a gyökereit, és vélhetően nem is érdekli őket. Övék a franchise, és egyszerűen csak a saját stílusukban akarják feldolgozni a Falloutot, és azt tenni normává.”

Az Obsidian-t 2015-ben elhagyó Avellone a Fallout 3-at, 4-et és 76-ot színes, ám de sekélyes vidámparkokként jellemezte, bár megjegyezte, hogy az olyan kiegészítők, mint a Far Harbor, a Point Lookout és a The Pitt érdekes kivételeket képeznek. Természetesen azt is tisztázta, hogy semmi baja nincsen a Bethesdával vagy azzal, miként értelmezik a Falloutot, sőt az ő meglátásaiknak is vannak előnyei, a hátrányai mellett.

„Ami engem illet, nem gyűlölöm a Bethesdát. Vannak dolgok, amiket jól csinálnak (nyílt világú felfedezés), és vannak, amiket rosszul (lineáris történetmesélés nyílt világú játékokban, és az a képtelenség, hogy megértsék, hogyan kell használni a Beszéd [Speech] képességet). De minden fejlesztőnek megvannak az erősségei és a gyengeségei.”

Valószínűleg egy ideig nem lát napvilágot egy új Fallout játék, mivel a Bethesda következő nagy dobása az Elder Scrolls 6 lesz. Ennek ellenére a Fallout 5 már zöld utat kapott, és a fejlesztők már tárgyalnak a projektről, valamint arról, hogyan kapcsolódik majd a TV-sorozathoz.

Borítókép: Steam

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések