A PC az úr a platformok között, az Xboxot pedig  a Nintendo Switch 2 is megeszi reggelire

A PC az úr a platformok között, az Xboxot pedig a Nintendo Switch 2 is megeszi reggelire

Az éves State of the Game Industry felmérésből kiindulva a játékfejlesztők többsége a PC-t preferálja leginkább, de a PS5 és a Nintendo Switch 2 is előkelő helyen szerepel a listán. Az Xbox Series X/S viszont egészen más lapra tartozik.

Bizonyára a legnagyobb Xbox pártiak is tisztában vannak azzal, hogy a PlayStation 5 sokkalta népszerűbb az emberek körében, mint az Xbox Series X (és S), hiába erősebb a Microsoft konzolja. A számok ugyanis makacs dolgok, így tisztán látszik, mekkora szakadék tátong a két masina eladásai között. A techóriás új stratégiája miatt ráadásul egyre kevesebb érv szól a zöldek gépei mellett, hiszen előbb vagy utóbb szinte minden fontosabb exkluzív ellátogat PS5-re.

A Game Developers Conference éves State of the Game Industry felmérésből most megtudhattuk, hogy a játékfejlesztők körében sem olyan népszerűek a jelen generációs Xboxok, nem elég ugyanis, hogy a PC messze lekörözi az XSX-t és annak kistesóját (meg úgy minden más platformot), a PS5, a Steam Deck és a Nintendo Switch 2 is előkelőbb helyen szerepel a listán. Ha kíváncsiak vagytok a pontos adatokra, kattintsatok az alábbi hírre:

Borítókép forrása: Depositphotos/simpson33

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések