Alaposan feladták a leckét a Fallout: New Vegas remake készítőinek

Alaposan feladták a leckét a Fallout: New Vegas remake készítőinek

Miközben a Fallout: New Vegas továbbra is csak pletykák szintjén létező felújítására várunk, egy modder fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy az Obsidian szerepjátéka közelebb kerüljön a kor igényeihez.

A napokban ismét elővettem a The Elder Scrolls 4: Oblivion Remastered-öt, hogy lássam, mennyit javított az élményen a legutóbbi, hónapokkal ezelőtt érkezett tapasz. Sajnos a teljesítmény továbbra is a béka feneke alatt van Xbox Series X-en, mindenesetre újfent sikerült berántania a Virtuos felújításának, szóval egy darabig ki sem teszem a lábam Cyrodiilből. Mivel az alapművel ellentétben a remasterben már használható a külső nézet, a hősöm hátát bámulva szoktam felfedezni a vidéket, és bár örülök a jól szuperáló kameranézetnek, némiképp belerondít az élménybe, hogy az animációk messze elmaradnak az Unreal Engine 5 által biztosított látványtól.

Többek között a suta animációk az okai annak, hogy a 2010-es Fallout: New Vegas-ban is inkább a belső nézetet preferálja a többség, egy moddernek hála viszont most bátran rápróbálhattok a másik perspektívára, garantáltan nem fogtok csalódni. Ha érdekel, miként lehet modernebbé varázsolni az Obsidian Entertainment klasszikusát, irány a PC Guru oldala!

Borítókép forrása: Obsidian Entertainment

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések