Ha Mimir a kedvenc karaktered a God of War-játékokban, repesni fogsz az örömtől!

Ha Mimir a kedvenc karaktered a God of War-játékokban, repesni fogsz az örömtől!

Kratos, Thor, Sif, Heimdall és Odin után most az is kiderült, kik alakítják Mimirt, Brokot és Sindrit az Amazon előszereplős adaptációjában – ha Atreust és Freyát is sikerül eltalálni, tökéletes castinggal állunk szemben.

A szintén az Amazon gondozásában álló Fallout-sorozatból kiindulva a lehető legjobb kezekbe került a God of War, pláne úgy, hogy Ronald D. Moore (Star Trek: Az új nemzedék, Outlander - Az idegen, For All Mankind, Csillagközi romboló) látja el a showrunneri feladatokat. A cég az elmúlt két hétben szinte minden fontosabb színészről lerántotta a leplet, az eddigi nevek alapján pedig nagyon úgy fest, hogy az alkotók tanultak az HBO hibájából – talán senkit sem kell emlékeztetnünk, mekkora felháborodás övezte a The Last of Us-sorozatot Bella Ramsey miatt.

Nemrég azt is megtudhattuk, kik fogják megformálni a mindent tudó Mimirt, valamint a törpe kovácsokat, Brokot és Sindrit – szerencsére ezúttal is tökéletesen választottak a szereposztásért felelős szakemberek. A projekthez csatlakozott színészekről az alábbi hírben számolunk be bővebben.

Borítókép forrása: Push Square/Santa Monica Studio

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések