A Sony a legfrissebb negyedéves beszámolójában elárulta, hol tart jelenleg a PS5 eladások terén – óriási mérföldkő felé száguld a 2020-ban megjelent konzol.
Abban talán mindenki egyetért, hogy remek konzol a PlayStation 5 (hát még a PS5 Pro), üröm viszont az örömben, hogy ha az exkluzív (különösen a first-party exkluzív) címeket nézzük, sajnos elég foghíjas a lista. Persze tény és való, hogy remekül szórakoztunk az olyan alkotásokkal, mint a Ghost of Yotei, a Marvel's Spider-Man 2 és a Returnal, ahogy a külsős programok között is akadnak valódi gyöngyszemek (Death Stranding 2, Stellar Blade, Helldivers 2), ám ha a remake-eket és a remastereket (valamint a cross-gen játékokat) nem számítjuk, bizony lenne még mit letenniük az asztalra a japánoknak.
A játékosok többsége persze nem feltétlenül az exkluzív tartalmakért ruház be új konzolra, amit a PS5 szárnyaló eladásai is remekül szemléltetnek. A Sony a nemrég közzétett negyedéves jelentésében pontos számot közölt azzal kapcsolatban, hány jelen generációs konzol talált gazdára a 2020-as debütálása óta – amennyiben érdekelnek a részletek, irány a PC Guru oldala!
Borítókép forrása: rokas91/Depositphotos