A Blizzard rájött, hogy a „2”-es csak egy felesleges púp volt a hátukon, úgyhogy inkább kidobták az ablakon, hátha a nosztalgia visszahozza a népet. Rájöttek arra, amire mi már rég, néha a kevesebb több, főleg, ha egy elbaltázott folytatásról van szó.
2022 nagy év volt a Blizzard Entertainment számára, hiszen nagy csinnadratta közepette kiadták az Overwatch 2-t, tele ígéretekkel, ám azóta már tudjuk, hogy nem sok minden valósult meg az előzetes vízióból. Egy valódi folytatásnak tűnt első ránézésre, de ahogy teltek-múltak a hónapok, rá kellett jönnünk, hogy nagyot lódított a fejlesztőcsapat. Nem véletlenül lett egyre csalódottabb a közösség, és gyakorlatilag az Overwatch 2 megítélése egyre rosszabb lett. A PvE sztori küldetések hiánya a mai napig fájó pont. Alighanem ezért döntött úgy a Blizzard, hogy a 35 éves szülinap alkalmából ráncba szedi a franchise-t, és ezt kapjátok ki, mostantól elhagyják a 2-est a játék nevéből, és simán csak Overwatchként hivatkoznak rá. Tehát ezek után az Overwatch 2 nincs többé, és visszatért az eredeti, első rész megnevezése. Johanna Faries, a Blizzard elnöke szerint a döntést közösen hozták meg. Nem a marketingesek erőltették a dolgot, hanem fejlesztők tucatjai mondták ki egyszerre, hogy itt az idő elengedni a számozást. Az Overwatch szerintük egy időtlen univerzum, ami évekig, akár évtizedekig is bővíthető. Ebből az következik, hogy Overwatch 3 sosem lesz.
A nagy visszatérés?
Walter Kong, a live service játékok fejlesztésének vezetője szerint volt néhány nehéz időszaka az OW-nek, de úgy érzi eljutottak arra a szintre, hogy már kijelentheti, ez az Overwatch valaha volt legjobb verziója.
„Egyfajta távoli célként tűztük ki magunk elé azt, amit csak úgy hívtunk: »visszatérés a régi formához«. Mostanra már úgy érezzük, hogy ezt elértük. Ez tette lehetővé, hogy gond nélkül le tudunk mondani az Overwatch 2-ről, hogy visszaváltsunk az Overwatch-ra. Valójában ez nem rajtam vagy rajunk múlik, mert szeretnénk, ha a játékosok megtapasztalnák, és elmondanák, jó irányba haladunk-e.”
2026: mindent vagy semmit
Február 10-én öt új hőssel is bővül a játék, de ez még semmi, a Season 1 (igen jól olvasod, ezen a téren is teljesen az elejéről kezdik a dolgot) még egy új sztoriszálat is magával hoz, ami nemcsak a játékban, hanem más médiumokban is folytatódik. Ráadásul a következő öt szezon során mindig kapunk majd 1-1 új hőst is. Szóval ha eddig kimaradtál a játékból, vagy csak félretetted, akkor ez egy jó időpont lehet, hogy adj neki egy új esélyt.