Lényegében általános iskolás kora óta Counter-Strike-ban versenyez a lassan 33 éves apEX, és úgy tűnik, megvan a véleménye erről az életvitelről.
A minap megjelent egy beszélgetés az ESL Counter-Strike csatornáján a YouTube-on, amelynek főszereplői között a néhány legidősebb, legtöbb tapasztalattal rendelkező arc tűnt fel: B1ad3 és FalleN 2003. óta, apEX 2009. óta, dupreeh 2012. óta profi játékosok a CS valamely verziójában, de persze már jóval ezelőtt is versenyeztek helyben. Szóval nem túlzás azt állítani, hogy ők négyen igazából mióta az eszüket tudják, mással sem foglalkoznak, mint Counter-Strike-kal. Dupreeh talán emiatt is, de már visszavonult mostanra, és az elmondása alapján azon van, hogy kitalálja, mi lesz a következő lépés. Az ő útkeresése olyan projektekben nyilvánul meg, mint az elemző asztali munkák vállalása vagy épp egy Minecraftra hajazó FPS támogatása.
A többiek viszont még mindig aktívak a játékban. B1ad3 már 2018-ban szögre akasztotta ugyan az egeret, de azóta edzőként folytatja, ebben a szerepében két különböző felállással is nyert Majort az évek alatt. Míg FalleN évek óta lebegteti, hogy hasonló útra tér, mint ukrán kollégája, ám ezt addig-addig tologatta maga előtt, hogy megint lett egy jó csapata, a csúcs előtt pedig hiba volna visszavonulni még akkor is, ha szeretne lassan családot a feleségével. És végül itt van apEX, aki alighanem a karrierje csúcsán van, sőt, a teljes Counter-Strike csúcsán van, ha azt is idevesszük, hogy nála többet a tavalyi teljesítményének köszönhetően még senki sem nyert a játékban. Egyedül dupreeh 5. Major bajnoki címe van még hátra a számára, ha tényleg mindenkit szeretne maga mögé utasítani, de ezt leszámítva kijátszotta a játékot. Jogos tehát a kérdés, hogy mi jön ezután? Nos, nem az edzősködés, derült ki a beszélgetésből:
„[SPUNJ kérdése: Te és FalleN edzők lesztek ezután, nem igaz?] Mármint ugyanez lesz az életvitelünk megint? Hagyjál békén, haver! Ott b***** meg, semmi pénzért. Talán kaphatnánk egy kis időt végre a pénzünk elköltésére is, nem? Élveznünk is kell valamikor az életet. Én nem vagyok biztos benne, hogy edző leszek, pontosan ezért. Annyi időt töltünk ezzel, én 19 éve játszom a CS-vel, 15 éves korom óta utazok. Ezután mi lesz? Adj egy kis időt.” – mondta a Vitality irányítója a felvetésre.
Borítókép: Adela Sznajder / ESL FACEIT Group