Még ne vegyetek naptejet a The Witcher 3 harmadik DLC-jéhez!

Még ne vegyetek naptejet a The Witcher 3 harmadik DLC-jéhez!

Néhány héttel ezelőtt felröppent egy pletyka, miszerint egyenesen a távoli Zerrikaniába kalauzolhat minket a Wild Hunt titokzatos kiegészítője, egy videós szerint azonban egészen máshol fog játszódni a The Witcher 4 előszobája.

A Blood and Wine vége teljesen egyértelművé tette, hogy a CD Projekt RED lezárta az Andrzej Sapkowski által megálmodott szörnyvadász, Ríviai Geralt történetét, éppen ezért derült égből villámcsapásként érték az embereket a harmadik kiegészítővel kapcsolatos szóbeszédek. A tavaly júniusban felröppent pletykák szerint ez az expanzió köti majd össze a The Witcher 3: Wild Hunt és a Ciri nevével fémjelzett The Witcher 4 történetét, és bár a CDPR még mindig nem erősítette meg a DLC létezését, néhány hete már annak helyszínére is fény derülhetett.

A korábban napvilágot látott infó alapján a bővítmény elhagyja a Kontinens partjait, és egyenesen az attól keletre–délkeletre található Zerrikania régióba repíti a játékosokat, vagyis egy egészen egzotikus helyszínen fonódhat össze a két program sztorija. Nagyon úgy fest viszont, hogy kár volt előre inni a medve bőrére, egy volt lengyel újságíró ugyanis azt állítja, hogy bár valóban kapunk új területet, az sokkal közelebb lesz a The Witcher 4 cselekményének otthont adó Kovirhoz.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések