Amikor már azt hitted, hogy a gyilkos gépek bőven elég gondot okoznak, a Shrouded Sky frissítés révén megjelent egy akkora UFO-t az égen, hogy mellé egy egész flotta is beférne. Figyeld a felhőket, mert ha a viharban két fény közeledik feléd, az vagy egy új főellenség, vagy a szerencséd távozik éppen fénysebességgel!
Az Embark Studios tavalyi sikersztorija, az ARC Raiders, ismét bebizonyította, miért nyerte el a legjobb multiplayer játéknak járó díjat a The Game Awards-on. A héten élesített Shrouded Sky update egy dinamikus időjárási rendszert és új missziókat is magával hozott, de a legnagyobb visszhangot mégis egy rejtélyes, azonosítatlan repülő tárgy váltotta ki a játékosok körében.
Egy szemfüles raider a Redditen osztotta meg azt a felvételt, amin egy hatalmas, leginkább a Predátor űrhajójára emlékeztető sziluett látható az égen a hurrikán idején. Míg kezdetben sokan azt hitték, csak két kisebb repülő egységről van szó, a közelebbi vizsgálatok alapján egyetlen, monumentális repülőgép körvonalazódik a felhők között. A közösség már lázasan teoretizál, és a legtöbben úgy vélik, ez az áprilisban esedékes új ARC-fenyegetés előszele lehet. Ezek szerint tehát egy teljesen új masinával készülnek a fejlesztők, ha viszont ez igaz, egy tényleg egy zseniális teaser ötlet tőlük. A stúdió viszont egyelőre titkolózik, de a játékosok szerint ez az új élmény egyszerre félelmetes és izgalmas. A hurrikánok okozta alacsony látótávolság tökéletes álcát biztosít a látogatóknak, így a túlélőknek minden eddiginél éberebbnek kell lenniük a PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en egyaránt elérhető pályákon.
Mysterious UFOs have been spotted in ARC Raiders during the Hurricane map condition.
— ARC Raiders Alerts (@ArcRaiderAlerts) February 24, 2026
This might be a teaser for the new ARC unit coming in March. pic.twitter.com/xjkKN6pJPf
Borítókép: Steam