Elő a jogsikkal, hamarosan befarol a Just Cause alkotójának új akcióorgiája!

Elő a jogsikkal, hamarosan befarol a Just Cause alkotójának új akcióorgiája!

Április elején érkezik a Liquid Swords debütáló alkotása, amit az eddig látottak alapján a Burnout- és a Driver-széria kedvelői is szeretni fognak.

Tavaly decemberben hullott le a lepel a Christofer Sundberg (a Just Cause alkotója) vezette Liquid Swords debütáló címéről, a Samson-ról, ami már az első képkockájával megnyerte magának azokat a játékosokat, akik szerették a Grand Theft Auto 4 komor atmoszféráját, valamint a Driver-szériát. Az Unreal Engine 5-öt használó játékban a címadó Samson McCray bőrébe bújva kell megpróbálnunk törleszteni a rossz emberektől felvett adósságot, a szabaduláshoz vezető út pedig pofonokkal és roncsderbivel van kikövezve.

A stúdió egy nyúlfarknyi, cserébe viszont roppant látványos előzetessel adta az érdeklődők tudtára, hogy már április 8-án megérkezik a kaland, vagyis néhány hét múlva kiderül, mit kapunk 25 dollárért. Az eddig látottak alapján nem kell majd csalódnunk a végeredményben, de többször is bebizonyosodott már, hogy nem érdemes előre inni a medve bőrére, szóval várjuk meg szépen a végeredményt.

Borítókép forrása: Steam

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések