Nem is a next-gen Xbox miatt fordított hátat a Sony a PC-seknek?

Nem is a next-gen Xbox miatt fordított hátat a Sony a PC-seknek?

Érdekes elmélettel állt elő a Bluepoint Games egykori technológiai vezetője, Peter Dalton, a fejlesztő ugyanis úgy gondolja, nem a Project Helix, hanem a Steam Machine miatt térnek vissza a PlayStation-exkluzívok.

A steames játékosszámokat elnézve nem annyira meglepő, hogy a Sony a Bloomberg jelentése szerint behúzza a kéziféket PC-s portok terén, hiszen néhány kivételtől (Ghost of Tsushima, God of War) eltekintve egyik házon belüli exkluzív sem teljesített valami fényesen személyi számítógépeken. Ettől függetlenül többen is úgy vélik, hogy nem a vártnál rosszabb eladások, hanem a next-gen Xbox, a PC-s játékokkal is könnyedén megbirkózó Project Helix tehet a cég 180 fokos fordulatáról, hiszen elég furcsán nézne ki, ha a hibrid kialakítás miatt a Microsoft gépe is elvinné mondjuk a Marvel's Wolverine-t vagy a Ghost of Yotei-t.

Peter Dalton, a nemrég beszántott Bluepoint Games egykori technológiai vezetője ugyanakkor úgy gondolja, nem az Xbox Series X/S utódja, hanem a jobb esetben idén érkező Steam Machine áll a Sony döntésének hátterében, mivel a Valve gőzgépe úgy kínál konzolos élményt, hogy közben a PC-s paletta is a játékosok rendelkezésére áll. Ha szeretnéd tudni, mit mondott pontosan a fejlesztő, látogass el a PC Guru oldalára!

Borítókép forrása: Insomniac Games

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések