A Démonok között és az Insidious sztárja lehet a The Last of Us új nagyágyúja

A Démonok között és az Insidious sztárja lehet a The Last of Us új nagyágyúja

A filmes körökben meglehetősen otthonosan mozgó Jeff Sneider úgy tudja, Patrick Wilson is csatlakozik az HBO adaptációjának stábjához, méghozzá nem is akármilyen szerepben.

A nem túl acélos értékelések és az elmaradt díjeső miatt egyértelműen kijelenthető, hogy a The Last of Us-sorozat második évada egyáltalán nem durrant akkorát, mint az első, éppen ezért nem olyan meglepő, hogy a harmadik etap elvileg le is zárja a sztorit – túl sok muníció mondjuk amúgy sem maradt a történetben, szóval ez a logikus lépés. Mivel Pedro Pascal érthető okokból nem igazán térhet vissza, ráadásul Ellie (Bella Ramsey) helyett Abby (Kaitlyn Dever) karaktere kerül a középpontba, a készítőknek szükségük lehet egy másik ismert férfi színészre, akit állítólag már meg is találtak.

A sokszor bizonyított bennfentes, Jeff Sneider számolt be arról, hogy az Emmy-díjra jelölt Patrick Wilson is a The Last of Us 3. évadának fedélzetére léphet, ráadásul nem mást, mint Abby apját, Dr. Jerry Andersont fogja alakítani. A színész leginkább a horror műfaj kedvelőnek lehet ismerős, hiszen nélküle nem lenne ugyanolyan a Démonok között univerzum és az Insidious-széria, de emellett olyan filmekben is feltűnt, mint a Watchmen: Az őrzők, a Csontok és skalpok, az Aquaman és Az operaház fantomja.

Borítókép forrása: Liane Hentscher/HBO

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések