A Crimson Desert megismételheti a Cyberpunk 2077 katasztrófáját?

A Crimson Desert megismételheti a Cyberpunk 2077 katasztrófáját?

Többen is rossz előjelnek tartják, hogy a Pearl Abyss hét lakat alatt őrzi a március 19-én megjelenő akció-kalandjáték konzolos verzióit, jelenleg ugyanis csak a PS5 Pro kapcsán kaptunk kézzelfogható információkat és látnivalókat.

Videójátékos körökben egyértelműen a Crimson Desert tekinthető a hét legnagyobb sztárjának, hiszen hónapok (évek?) óta óriási érdeklődés övezi a Black Desert Online-nal már bizonyított Pearl Abyss alkotását. Sokan még most is úgy gondolják, hogy Kliff kalandja közel sem lesz annyira nagyszerű és csodálatos, mint azt a fejlesztők állítják, míg mások meg vannak győződve arról, hogy az óriási bejárható területtel bíró produkció bekerül az év legjobbjai közé.

Abban viszont mindkét tábor egyetért, hogy nem a grafikán fog elhasalni a program, hiszen a BlackSpace Engine-nel életre keltett látvány valósággal lemászik a képernyőről. Legalábbis PC-n, a konzolos verziókat ugyanis nem igazán mutogatja a csapat, dacára annak, hogy a nyakunkon a premier. Többek között Reece “Kiwi Talkz” Reilly is aggasztónak tartja, hogy a Pearl Abyss ennyire nem akarja közszemlére bocsátani a PS5-ös és az Xbox Series X/S-es verziót (eddig mindössze annyi biztos, hogy PS5 Prón nem lesznek gondok), pláne a Cyberpunk 2077 botrányos indulása után, amikor is kiderült, hogy a CD Projekt RED RPG-je játszhatatlan PS4-en és Xbox One-on. Remélhetőleg nem ismétli meg magát a történelem, mindenesetre nem szaladna fel a szemöldökünk, ha kiderülne, hogy az Xbox Series S már kevés ehhez a prezentációhoz.

Borítókép forrása: Steam

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések