Lehet, hogy a DLSS 5-tel több képkockát kapsz, de az identitás jó eséllyel elveszik. Úgy látszik, az Nvidia szerint a realizmus ott kezdődik, ahol a karaktered úgy néz ki, mintha épp most fejezte volna be a reggeli arcápolási rutinját – egy atomtámadás után is.
Az Nvidia úgy harangozta be a DLSS 5 technológiát, mint a vizuális realizmus következő drámai lépcsőfokát, de a fogadtatás messze nem volt ünnepélyes. Amint megjelentek az első demók – például a Resident Evil Requiem Grace Ashcroftjáról –, a rajongók azonnal ízekre szedték a látványt. A probléma pedig éppen abban leledzik, hogy az AI-alapú felskálázás annyira „feljavítja” a karakterek arcát, hogy azok elveszítik eredeti vonásaikat és emberi mivoltukat, cserébe kapunk egy természetellenesen sima, címlapra illő ábrázatot.
Az internet népe nem kímélte a zöld óriást, a technológia pillanatok alatt megkapta a „Yassify Filter” gúnynevet. A mémek elárasztották a közösségi médiát, a játékosok pedig joggal teszik fel a kérdést: hol marad az eredeti művészi vízió, ha az AI önkényesen átalakítja a karaktereket? Egy zombiapokalipszis közepén ki akar egy tökéletesen kontúrozott, gyanúsan sima bőrű főhőst látni?
A negatív visszhang ellenére a nagy kiadók – köztük a Capcom, a Bethesda és a Ubisoft – hatalmas potenciált látnak a technológiában. Be is jelentették, hogy idén ősszel több nagyágyú, például a Starfield, a Hogwarts Legacy, az Assassin’s Creed Shadows, sőt még az Oblivion Remastered is megkapja a DLSS 5 támogatást. A nagy kérdés már csak az, hogy az Nvidia finomít-e a „szépségtapaszokon” a megjelenésig, vagy bele kell törődnünk, hogy 2026-ban már a virtuális szörnyek elől is csak tökéletesen belőtt séróval és AI-generált porcelánbőrrel menekülhetünk. Mindenesetre azért összeszedtük nektek a legjobb mémeket a DLSS 5 kapcsán, amit egy csokorban meg is mutatunk nektek.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez

Bal oldalt a DLSS 5 nélkül láthatjuk a The Last of Us főszereplőjét, Ellie-t, jobb oldalt viszont már a DLSS 5 bekapcsolása után csodálhatjuk meg