Nem jött be a Krafton kapzsisága – A fejlesztők mellett szól a bírósági döntés a Subnautica 2 ügyében

Nem jött be a Krafton kapzsisága – A fejlesztők mellett szól a bírósági döntés a Subnautica 2 ügyében

Végre egyről a kettőre léphet a Subnautica 2 fejlesztőcsapata, akiket a saját kiadójuk próbált kigolyózni – teljesen jogtalanul.

Tavaly már óta húzódott a Subnautica 2 fejlesztői és a játék kiadója közti botrány. A Krafton súlyos mulasztások vádjával menesztette vezető fejlesztőket, ám mint ahogy az kiderült, valójában a magas bónuszok kifizetése miatt próbálta szabotálni a csapatot a kiadó. A fejlesztők álláspontja vált hivatalossá a frissen kinyilatkoztatott bírósági döntés értelmében, ami egyben azt is jelenti, hogy az eredeti vezetőség teljes kreatív kontroll mellett folytathatja a Subnautica 2 fejlesztését, és a korábban megtárgyalt bónusz juttatások sem maradnak el, ha a játék hozza a várt sikereket. A Kraftonnak pedig le kell nyelnie a keserű pirulát.

Borítókép forrása: Unknown Worlds

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések