Természetesen az Aspyr figyelmét sem kerülték el az ingyenes Challenge Mode-ra érkezett negatív reakciók, a csapat ugyanis közölte, hogy mihamarabb javítja a frissítéssel érkezett hibákat. Na de mi a helyzet a sokat kritizált új ruhákkal?
Ha az elkövetkezendő éveket nézzük, bőven el lesznek látva munícióval a Tomb Raider-rajongók, hiszen amellett, hogy már forog az Amazon Sophie Turner nevével fémjelzett élőszereplős adaptációja, még idén befut a Crystal Dynamics és a Flying Wild Hog koprodukciójában készülő Tomb Raider: Legacy of Atlantis, 2027-ben pedig érkezik a Tomb Raider: Catalyst.
Szerencsére addig sem kell unatkoznunk, amíg az új érkezőkre várunk, március 12-én ugyanis új, méghozzá teljesen ingyenes frissítést kapott a Tomb Raider 1-3 Remastered. Üröm az örömben, hogy Challenge Mode sokkal többet ártott, mint használt, hiszen vadiúj bugok jelentek meg a felújításokban, Lara Croft új ruháira pedig azonnal rásütötték az „AI slop” jelzőt. De valóban a mesterséges intelligenciának „köszönhetjük” a kissé igénytelenre sikeredett öltözékeket? Többek között erre a kérdésre is választ kaptok az alábbi hírben:
Borítókép forrása: Tomb Raider