Az 1989-ben indult sorozat showrunnere szerint senki se adja fel a reményt a kultjáték visszatérésével kapcsolatban, szavait pedig már csak azért is illik komolyan venni, mert nemrég feltámadt hamvaiból a Radical Entertainment.
A GTA 3 sikere óta rengeteg stúdió próbálta lemásolni a Rockstar Games tutinak mondható receptjét, arra azonban kevesen számítottak a 2000-es évek elején, hogy egyszer úgy csapathatjuk Springfield utcáin, ahogy azt Claude tette Liberty Cityben. Márpedig a 2003 szeptemberében megjelent The Simpsons Hit & Run pontosan ezt kínálta – a fejlesztők később nem is tagadták, hogy a Grand Theft Auto 3 adta az ihletet –, méghozzá nem is akármilyen minőségben, hiszen a játékosok mellett az újságírók is szerették a „családbarát GTA-t”.
Sajnos a folytatásból végül semmi sem lett, ráadásul a Prototype 1-2-t és a Scarface: The World is Yours-t is jegyző Radical Enertainment is lehúzta a rolót, a rajongói felújítást pedig – a jogok miatt – csak videókon láthatjuk. Az említett csapat szerencsére feltámadt a hamvaiból (New Radical Games néven), ami felébresztette a rajongókban lakozó optimistát, még úgy is, hogy nem kaptunk az adaptáció visszatérésére utaló jeleket. Legalábbis mostanáig, néhány nappal ezelőtt ugyanis maga A Simpson család showrunnere, Matt Selman hintette el, hogy nem szabad feladni a reménykedést – persze ezt sem tekinthetjük hivatalos bejelentésnek, de mindenképp jó ómen, hogy ennyire lelkes a vezető.
Borítókép forrása: 20th Century Studios