A mesterséges intelligencia mostanra teljesen átitatta a játékipar szövetét, a Take-Two Interactive CEO-ja szerint azonban kár kongatni a vészharangot, mivel a valódi sikercímeket a jövőben is az embereknek köszönhetjük majd.
Még el sem csendesedtek a Google Genie 3 körüli hullámok, a DLSS 5 bejelentése máris újabb fodrokat keltett a játékipar vizén, mivel többen is úgy vélik, hogy az NVIDIA mesterséges intelligencián alapuló technológiája kiveszi a videójátékokból a művészi értéket. Nem megalapozatlan az emberek félelme, hiszen egyre több alkotásban találkozhatunk AI által generált tartalmakkal (legyenek azok hangok, textúrák vagy komplett illusztrációk), Strauss Zelnick, a Take-Two Interactive vezérigazgatója viszont úgy véli, a gépek hatalomátvétele marad a sci-fik birodalmában.
A többek között a GTA 6 kiadásáért is felelős cég CEO-ja a The Game Businessnek adott interjúban fejtette ki véleményét a témával kapcsolatban, a beszélgetés során pedig aláhúzta, hogy bár szerinte is hasznos, munkát könnyítő eszköz az AI, a hangsúly az eszközön van, vagyis fizikai képtelenség, hogy néhány gombnyomással AAA-s nagyágyúkat lealázó sikercímek szülessenek. Hogy mit mondott még a vezető, azt megtudhatjátok az alábbi hírből:
Borítókép forrása: Rockstar Games