A Starfield után talán jobb lenne, ha nem a Bethesda fejlesztené a Fallout 5-öt

A Starfield után talán jobb lenne, ha nem a Bethesda fejlesztené a Fallout 5-öt

A Kiwi Talkz néhány nappal ezelőtti adásában felvetődött annak lehetősége, hogy Todd Howard és csapata más stúdióra bízhatja a munkát, mivel túlságosan is lefoglalja a The Elder Scrolls 6 fejlesztése.

A Bethesda Game Studios jelenlegi munkatempója alapján már a PS7 fog duruzsolni a nappalikban, mire befut a több mint hét éve bejelentett The Elder Scrolls 6, éppen ezért adja magát a kérdés, hogy mégis melyik évtizedben számíthatunk a Fallout 5 érkezésére. Nos, ez igazából attól is függ, hogy az említett stúdió vezeti-e a fejlesztést, a cég volt karaktertervezője, a Deathclaw-t alkotó Jonah Lobe ugyanis felvetette a Kiwi Talkz március 14-i adásában, hogy Todd Howardék akár át is adhatják a gyeplőt, így biztosítva, hogy még a mi életünkben visszatérhessünk a Pusztaságba.

Már csak azért sem nevezhetjük őrültségnek ezt a felvetést, mert óriási érdeklődés övezi az Amazon élőszereplős adaptációját, amit jó lenne addig meglovagolni, amíg tart az Ella Purnell és Walton Goggins nevével fémjelzett sorozat. A Fallout: New Vegas-t jegyző Obsidian Entertainment ráadásul át is tudná venni a stafétát, bár egyelőre puszta spekulációról beszélhetünk, továbbra is az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Bethesda bábáskodik majd a posztapokaliptikus RPG felett – persze csak a TES 6 megjelenése után.

Borítókép forrása: Bethesda Game Studios

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések