Már az Embark Studios elnöke is elismeri, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem érdemes generatív mesterséges intelligenciával helyettesíteni.
Gyakorlatilag kitaposott közhely, hogy a mesterséges intelligencia elveszi az emberek munkáját – és általában nem a kemény fizikai vagy lelketlenül monoton feladatokat, hanem sokszor éppen az emberi művészlelket megkívánó feladatokat. Az ARC Raiders esetében sem volt ez másképp, amikor a játék összes beszélt NPC-szövegét AI-felvételekkel oldotta meg az Embark Studios csapata. Most azonban fordult a kocka. A bődületesen sikeres játék fejlesztői már könnyedén megtehetik, hogy valódi színészekkel dolgozzanak, ezt pedig utólag meg is teszik. Emiatt pedig az a vicces szitu állt most elő, hogy nem az AI fogja elvenni az emberek munkáját, hanem épp fordítva: valódi színészekkel cseréli le az Embark azt, amit eddig a számítógép megoldott.
Borítókép forrása: Embark Studios