A Skyrim és a Starfield fejlesztőcsapata tele van bólogató Jánosokkal

A Skyrim és a Starfield fejlesztőcsapata tele van bólogató Jánosokkal

Egy tavaly készült interjú nemrég közzétett részletéből kiderült, hogy a Bethesda Game Studiosnál nemigen mernek nemet mondani a cég arcának számító Todd Howardnak, holott az ismert alkotónak is vannak rossz ötletei.

Bár nem véletlen, hogy rendre piedesztálra emelik a Bethesda játékait, a csapat legutóbbi alkotása, a hamarosan nagyot frissülő Starfield már közel sem nyűgözte le annyira az újságírókat (a játékosokat meg aztán pláne), mint a Fallout 3-4 vagy az instant klasszikusnak számító Skyrim. Ebből kiindulva joggal aggódhatunk amiatt, hogy a több mint hét éve bejelentett, azóta is hét lakat alatt őrzött The Elder Scrolls 6 nem váltja majd be a hozzá fűzött reményeket – főleg úgy, hogy közben befut a The Witcher 4 –, egy nemrég felszínre bukkant interjúrészlet alapján pedig még hangosabban lehet kongatni a vészharangot.

A Bethesda Game Studios egykori vezető művésze, a 2009 és 2021 között a stúdió kötelékét erősítő Dennis Mejillones beszélt arról a Reece “Kiwi Talkz” Reillynak adott tavalyi interjúban (az ismert bennfentes tegnap osztotta meg újra az ide vonatkozó részletet), hogy a cégnél túl sok a bólogató János, akik akkor sem mernek nemet mondani a nagyotmondásairól elhíresült Todd Howardnak, ha a híres/hírhedt alkotó rossz ötlettel áll elő. Hogy mit mondott pontosan a játékipari veterán, azt megtudhatjátok a lenti hírre kattintva.

Borítókép forrása: Xbox Wire

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések