Ha igazak a hírek, akkor torzsi legkésőbb az IEM Köln Major után új csapattársat kaphat a MOUZban.
2021-ben láthattuk utoljára egy csapatban játszani Xyp9x és Magisket, mert akkor az év végén utóbbi játékos úgy döntött dupreeh-vel és zonickal közösen, hogy inkább a Vitalityben folytatják a játékot. Persze a legendás Astralis már ekkor rég halott volt, device akkoriban már több mint fél éve a NIP-ben játszott, sőt, az előző, 2020-as évben is rengeteg volt a repedés, egyfolytában ki-be járkáltak az emberek a kezdőből. Az egyik felállás érdekessége pedig az volt, hogy nem gla1ve, hanem Magisk lett az irányító ideiglenesen, és hogy az ő vezetésével meglepően sikeres maradt a klub. Sokan úgy gondolták akkor az elemzők közül, hogy Magisk épp most szavatolta, hogy IGL legyen egy napon, ám ez azóta sem következett be. Ha azonban hihetünk a francia streamernek, KRL-nek, akkor lehet, hogy eljött az idő.
KRL az elmúlt években több átigazolási pletykát is elsőként fedett fel, és ezek közül több is bejött, tehát nem egy rossz forrás. Bár azt is érdemes hozzátenni, hogy elsősorban olyan esetekben talált be, ahol valamilyen francia érintettség volt, tehát a Vitality és a 3DMAX környékén lehetnek azok az emberek, akik súgnak neki. De a Falcons esetében is láthattuk párszor, hogy olyan, mintha egy szobában ülne zonickal, amikor épp a következő sztárjátékosát keresi a HLTV fórumon. Most meglepő módon mégsem ezekkel hozta hírbe Magisket, hanem egy olyan csapattal, ami kapcsán még nem nagyon hallottunk tőle bennfentes információkat: a MOUZzal.
A francia streamer tehát azt állítja, hogy – várhatóan az IEM Köln Major után – a MOUZ megválna Brollantól, és a helyére Magisket szemelte ki irányítóként. Megkötött üzlet még nincs, az ajánlat részletei sem ismertek, de beszédes a svéd képességeit illetően, hogy akár egy olyan játékosnak is esélyt adna e szerepben a hamburgi székhelyű klub, aki már-már a nyugdíj határán van. Persze az egy remek hír a régi Astralis rajongóknak, hogy most több mint négy év után Xyp9x és Magisk újra egy csapatba kerülne, miután előbbi játékos a visszavonulását követően segédedzőnek állt torzsiék mögött. Az azonban még annak fényében is erősen lutrinak tűnik, hogy Magisk irányítson, hogy tudjuk, annak idején egy jó edzővel könnyen felvette a tempót ebben a szerepben. Brollannal szemben a taktikai hiányosságok mellett az egyéni játékát is gyakran hozzák fel kritikaként, Magisk ebben biztosan nem tenne hozzá többet a MOUZhoz az Astralisban vagy előtte a Falconsban látottak alapján. A tapasztalata viszont a legendás Astralis tagjaként páratlan lehetőség, és miután Brollannal nem sikerült áttörni az üvegplafont, avagy a folyamatos top 4-es eredményeknél többet, jobbat csinálni, így akár még meg is érheti a kockáztatás a MOUZnak.
Ti mit gondoltak, lenne értelme Magisk leigazolásának a MOUZ számára?
A MOUZ potenciális felállása az IEM Köln Major után
Ádám "torzsi" Torzsás
Dorian "xertioN" Berman
Lotan „Spinx” Giladi
Jimi „Jimpphat” Salo
Emil „Magisk” Rief (irányító)
Ludvig „Brollan” Brolin (kispadon)
Dennis „sycrone” Nielsen (edző)
Andreas „Xyp9x” Højsleth (segédedző)
Borítókép: StarLadder