Ha még nem néztél bele a The Cube, Save Us című ingyenes játékba, most már inkább hagyd a fenébe!

Ha még nem néztél bele a The Cube, Save Us című ingyenes játékba, most már inkább hagyd a fenébe!

Nem véletlen, ha nem hallottál még az XLGAMES márciusban megjelent ingyenes alkotásáról, hiszen amellett, hogy a béka feneke alatt van a játékosszáma, az értékelések sem túl bíztatók.

A Marathon langymeleg fogadtatása is jól mutatja, hogy az ARC Raiders szinte teljesen leuralta az extraction shooterek piacát, hiszen ha még a több évtizedes múlttal rendelkező Bungie sem tud labdába rúgni ezen a pályán, akkor lényegében kár is próbálkozni.

Ezt a The Cube, Save Us című ingyenes játékot jegyző XLGAMES is egy életre megtanulta, a március 18-án megjelent alkotás ugyanis néhány hét múlva lehúzza a rolót. A közelharcra fókuszáló, mutánsokkal fűszerezett program igazából soha nem tudott gyökeret ereszteni, hiszen a free to play jelleg ellenére is csupán 5177 fővel érte el a karrierje csúcsát, ráadásul az értékelései is siralmasak, éppen ezért érthető a készítők döntése. A részletekért erre tessék:

Borítókép forrása: steam

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések