Olyan magas a DLSS 5 elutasítottsága, hogy az még az NVIDIA főhadiszállásáról is látszik

Olyan magas a DLSS 5 elutasítottsága, hogy az még az NVIDIA főhadiszállásáról is látszik

Egy friss felmérés alapján a játékosok többsége a háta közepére sem kívánja a mesterséges intelligencián alapuló technológiát, és kis túlzással akkor sem kapcsolná be, ha az élete múlna rajta.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a DLSS 5 bejelentése tekinthető 2026 eddigi legnagyobb technológiai eseményének (már az Artemis II misszió mellett, de az ugye más kategória), csak épp nem a jó értelemben, mert bár az NVIDIA valódi forradalomként harangozta be az újítást, a játékosok többsége egyáltalán nem esett hanyatt a renderelés és a valóság közötti szakadék áthidalásától.

A PC Gamer nemrég készült felmérése is ezt bizonyítja, a résztvevők 71%-a ugyanis semmilyen körülmények között nem kapcsolná be a valós idejű neurális renderelési modellen alapuló „varázslatot”, és csupán 10% mondja azt, hogy meggyőzték a látottak. Ez bizony nem egy jó arány, de azért várjuk csak ki a végét, hiszen a zöldek is látják a nem túl rózsás véleményeket, és biztosan eszközölnek néhány változtatást az emberek meggyőzése érdekében.

Borítókép forrása: NVIDIA/Capcom

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések