Év játéka-díjat szeretne nyerni a Microsoft. Ezért most kisebb, de nagyon tehetséges csapatok felkarolását pedzegeti az új vezérigazgató.
A Microsoft gigászi felvásárlásai az elmúlt években többször is megrengették a játékvilágot: első körben a ZeniMax Media, később pedig az Activision Blizzard King akvizíciója keltett pánikot, főleg a PlayStation berkeiben. A nagy áttörés azonban mégsem jött el – habár az említett kiadók játékai kétségkívül sikeresek, keserédes lehet a hangulat a zöldeknél, ha még így is belsős PlayStation-címek és lényegében indie produkciók söprik be az év végi nagy díjátadók trófeáit.
Az Xbox új vezérigazgatója, Asha Sharma egy nyílt levélben tett említést arról, hogy a vállalat üzletpolitikája a jövőben sem zárkózik majd el a felvásárlásoktól, ám ezúttal kisebb, de bizonyítottan tehetséges fejlesztőcsapatok felkarolása lenne a cél. Velük erősítenék a first-party portfóliót a zöldek – a kérdés már csak az, hogy pontosan melyik stúdiók jöhetnének szóba ezen a téren.
Borítókép forrása: Xbox