Kisebb lett az Assassin's Creed Hexe csapata, de a Ubisoft szerint ez teljesen normális

Kisebb lett az Assassin's Creed Hexe csapata, de a Ubisoft szerint ez teljesen normális

Nem elég, hogy a kreatívigazgató után a játékigazgató is lelépett, még össze is ment kicsit a boszorkányos felvonásért felelős brigád. A cég szerint azonban semmi ok a pánikra, ez egy standard eljárás.

Bár jómagam nem igazán hiszek a természetfeletti létezésében (akkor már inkább Fox Mulder mellé állok, és kémlelem az eget), lassan én is elhiszem, hogy valaki átkot szórt a 2022-ben bejelentett Assassin's Creed Hexére. Februárban ugyebár a kreatívigazgató, Clint Hocking lépett le a Ubisofttól, nemrég pedig a játékigazgató (Game Director), Benoit Richer távozott a cégtől, és ha mindez nem lenne elég, a stafétát átvevő Jean Guesdon állítólag minden olyan elemet el akar távolítani, ami egyedivé tette volna a boszorkányos epizódot.

Tovább is van, mondjam még? Az Insider Gaming adta hírül, hogy körülbelül 50 fővel lett kisebb a Hexe stúdiója – az érintett alkalmazottak elvileg az Interproject csapatba kerültek, ahol a projekt nélküli fejlesztők tengődnek –, a Ubisoft szóvivője pedig nem is tagadta, hogy kevesebb emberrel zajlanak a munkálatok. Aggodalomra azonban semmi ok, ez ugyanis teljesen normális, legalábbis a franciák szerint. Hogy mit mondott pontosan a szóvivő, arról a PC Guru oldalán olvashattok.

Borítókép forrása: Ubisoft

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések