Az Intel szerint hamarosan a CPU lesz a következő luxuscikk

Az Intel szerint hamarosan a CPU lesz a következő luxuscikk

Az AI-láz elérte a processzorpiacot is, így hamarosan mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk egy-egy új gép építésekor. Úgy tűnik, a mesterséges intelligencia nemcsak a munkánkat akarja, hanem a megspórolt pénzünket is.

A tech-világban már csak „RAMmageddonként” emlegetik azt a jelenséget, ami a memóriapiacon zajlik, hiszen az AI-adatközpontok brutális mennyiségű RAM-ot és tárhelyet emésztenek fel, ami máris az egekbe lökte a költségeket. Ez a folyamat most érte el a CPU-k piacát, mivel az iparági elemzők és az olyan óriáscégek, mint az Apple vagy a Tesla, már most a gyártási kapacitások beszűkülésére figyelmeztetnek.

A drágulás hátterében az áll, hogy a mesterséges intelligencia modellek új fejlődési szakaszba léptek. Míg korábban a tanulási fázis alatt főleg videokártyákra volt szükség a hatalmas adatmennyiség feldolgozásához, addig a mostani, úgynevezett „következtetési” fázis már sokkal inkább a központi egységeket terheli. Ez különösen igaz az önállóan cselekvő, emberi beavatkozást alig igénylő ágens-alapú rendszerekre, amelyek futtatásához az eddigi szerver-felépítésnél lényegesen több processzorra van szükség. Az Intel megfigyelései szerint a korábbi, több videokártyához egyetlen CPU-t rendelő felállást hamarosan felváltja az egy az egyhez arány, ami drasztikusan megdobja a keresletet.

A számok már most is aggasztó képet festenek, hiszen a szerverekbe szánt processzorok ára március óta csaknem húsz százalékkal emelkedett, és a drágulás a lakossági piacon is megjelent. Az átlagfelhasználóknak szánt egységek ára eddig öt-tíz százalékkal kúszott feljebb, de az előrejelzések szerint 2026 második felében további jelentős növekedésre kell számítanunk. Ez a folyamat nemcsak a PC-építőket érinti érzékenyen, hanem a konzolpiacot is alapjaiban rázhatja meg, hiszen a dráguló alkatrészek miatt a gyártók a hagyományos árcsökkentések helyett kénytelenek emelni az összegeket. A bizonytalanság olyannyira rányomja a bélyegét a jövőre, hogy még a következő generációs játékgépek sorsa is kérdésessé vált. Ipari pletykák és elemzői jelentések szerint a Sony akár a évtized végéig is elhalaszthatja a PlayStation 6 premierjét, hogy elkerülje a megfizethetetlen gyártási költségeket. Úgy tűnik tehát, hogy miközben az MI egyre okosabbá válik, nekünk egyre mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk, ha lépést akarunk tartani a technológiával, legyen szó munkáról vagy játékról.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések