Nem csak a sarlók és kalapácsok, s1mple graffitije is eltűnt Cache-ről

Nem csak a sarlók és kalapácsok, s1mple graffitije is eltűnt Cache-ről

Az új Cache megjelenése számtalan korábbi dizájn elhagyásával járt, de a pálya legemlékezetesebb fragjének emléket állító graffitije és egy emlékmű ukrán nyelvű felirata sem úszta meg.

Tegnap végre visszakerült Cache a Counter-Strike 2-be. A 2019. óta elhanyagolt térkép remek fogadtatásban részesült eddig, és nem csak szép, de egyre jobb is, hála annak, hogy a Valve folyamatosan reagál a közösség visszajelzéseire, felvetéseire. Azonban amellett sem mehetünk el, hogy a megszokottól sok mindenben eltér a pálya: még az FMPONE által tavaly bemutatott felújítás is tele volt referenciákkal arra, hogy ez a szovjet időkben ragadt Csernobilban játszódik, ám a Valve most kiadott változata már a kommunizmus idéző sarlók és kalapácsok nélkül jelent meg. De nem csak a Szovjetunió jelképe, hanem egy, a Counter-Strike történelemben fontos mementó is felszívódott. Továbbá úgy tűnik, hogy a pálya politikailag még így sem lett kellően korrekt, hiszen egy, a valóságban is létező emlékművet sikerült tévesen ábrázolni teljesen indokolatlanul.

S1mple graffitije

Az ESL One Köln 2016 Majorön lőtte be B Heavenből esésből azt a két legendás noscope fraget s1mple a fnatic ellen, ami után az alább is látható graffiti került a pályára. Ez még a legutolsó CS:GO-s Cache változatban is szerepelt, amit 2019-ben készített FMPONE, ám a Valve a tegnap kiadott CS2-es adaptációból már kihagyta. Érthető egyébként annyiból a dolog, hogy kár lenne összemosni a CS:GO-t és a CS2-t történelmi szempontból. Illetve ezer éve abbahagyta ezt a graffiti dolgot a Valve, mert csak a fejfájás volt belőle, hogy ki kapjon, ne kapjon.

De mit szól ahhoz s1mple, hogy a fejlesztők törölték az ő emlékét a térképről? Nos korábban még volt, hogy olyat mondott, enélkül kukába való a pálya. Azonban a mostani Cache-t látva megenyhült az ukrán AWP-s szíve, és nem csak gyönyörűnek nevezte a Valve alkotását, de nem érzi akkora gondnak azt sem, hogy kihagyták a graffitit. „Nem a világ vége, látom a testemen minden egyes nap” – mondta s1mple a közösségi médiában, aki annak idején a karjára tetováltatta a graffitit.

Cache régen és most s1mple matricájának a helyén – forrás: EscorenewsCache régen és most s1mple matricájának a helyén – forrás: EscorenewsCache régen és most s1mple matricájának a helyén – forrás: Escorenews

A csernobili hősök emlékműve

Aki csak egy kicsit is ismeri az 1986-os csernobili atomerőmű katasztrófa történetét, jól tudja, mennyire kiemelt szerepe volt az ún. likvidátoroknak abban, hogy nem történt nagyobb baj akkor és azóta sem ott. Az életét kockáztató kb. 600 ezer fiatal katona nélkül nem lehetett volna felhúzni a szarkofágként elhíresült építményt az atomerőmű fölé. Ezért az ő emlékükre 2006-ban, a baleset 20. évfordulójára egy emlékművet helyezett el az ukrán kormány az atomerőmű szomszédságában, amin angolul, ukránul és oroszul olvasható egy köszönetnyilvánítás a hősöknek, akik megmentették a világot.

A CS2-be bekerült verzióban azonban az ukrán nyelvű változata ennek a szövegnek egyáltalán nem szerepel az emlékműnél, csak az angol és az orosz. Ráadásul a beszámolók alapján az oroszt erősen törheti vagy FMPONE, vagy a Valve ezen dolgozó munkatársa, mert néhány szóban szimplán a rossz betű szerepel. A problémára már az ukrán elnök által alapított United24 adománygyűjtő szervezet is felhívta a figyelmet, ez talán kellő nyilvánosság lehet ahhoz, hogy javítsa a hibát a fejlesztőcsapat.

A csernobili hősöknek állított emlékmű Cache-en - forrás: ValveA csernobili hősöknek állított emlékmű Cache-en - forrás: Valve

Borítókép: StarLadder

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések