Ha a csapattársain múlna, FalleN még nem kacérkodna a nyugdíjjal

Ha a csapattársain múlna, FalleN még nem kacérkodna a nyugdíjjal

A FURIA irányítója, FalleN nemrég bejelentette, hogy az év végén befejezi a Counter-Strike 2 pályafutását, ám a csapat edzője szerint nincs ez még túltárgyalva házon belül.

A 2026-os IEM Rio egyik legérzelmesebb pillanata volt, amikor a színpadon – életében először komolyan is – megszólalt a karrierjének a befejezéséről FalleN. A legendás brazil egy újabb karriercsúcs után ugyanis kimondta, hogy az év végén kívánja lezárni az életének ezen részét, és egyben a rajongóitól is elbúcsúzott személyesen. Vagyis a nemsokára 35 éves FalleNt tehát a PGL Szingapúr Majorön láthatjuk utoljára játszani, ha csak nem történik valami váratlan a FURIA körül addig.

Sidde, a csapat edzője elmondása szerint a csapattársak nagyon is reménykednek benne, hogy történik valami. A PGL Asztana során egy Offstage-nek adott interjúban (amit az Escore News fordított oroszról angolra) azt mondta a mester, hogy a FURIA minden játékosa és ő maga is győzködték és győzködik FalleNt, hogy ne tegye le a lantot, és ez valószínűleg addig nem is fog változni, amíg tényleg meg nem történik a Professzor visszavonulása.

„Akármikor beszélt a nyugdíjról vagy határidőt jelölt ki, mi próbáltunk ellentartani. És folytatni fogjuk a győzködését arról, hogy jövőre is játszon, még akkor is, ha ez az ő döntése és már elhatározta, hogy mit akar. Akármikor FalleN a visszavonulásról beszél, a csapattársai odamennek hozzá és a folytatásról győzködik őt. Nehéz elképzelni a csapatot nélküle. Persze az átállás előbb vagy utóbb bekövetkezik, de mi nem ezt szerettük volna.”

Sidde arról is beszélt az interjúban, hogy a FURIA már keresi FalleN utódját. Részben ezért is, ő maga régebb óta tudott a játékos szándékairól a visszavonulása kapcsán, mivel az ő feladata lesz a klubon belül ez.

„Hetek a nagy bejelentés előtt már tudtam. Tudtam, mert az én dolgom lesz a csapat jövőjének tervezése. Örülök, hogy Rioban történhetett meg, ettől még emlékezetesebb lett. Amikor a rajongók elé állt, nehéz volt visszafogni az érzelmeket, pedig a játékosokkal már előre tudtunk róla. Nehéz visszafogni a könnyeket egy ilyen bejelentés közben. [...] FalleN az év végén befejezi, de nekünk már az átállásról kell gondolkodnunk. Nem mondhatok neveket egyelőre, sok minden változhat még. Nem igazolunk le egyelőre senkit, csak felmérünk, listát készítünk a jelöltekről. Dolgozunk rajta.”

Borítókép: PGL Esports

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések