Senki sem látta jönni a NAVI–GamerLegion döntőt az IEM Atlantán

Senki sem látta jönni a NAVI–GamerLegion döntőt az IEM Atlantán

Hiába számított mindenki sima Vitality győzelemre, apEXék még az elődöntőig sem jutottak el az IEM Atlantán, és ezzel egy nagy rekordjuk is megszakadt.

A NAVI lett az IEM Atlanta bajnoka, miután egy Bo5 fináléban pályát sem engedve verték meg a GamerLegiont tegnap este. Az állítólag évek óta súlyos problémákkal küzdő GL csapata teljesen váratlanul ért el ilyen messzire a tornán, és ahogyan haladt előre az ötös, úgy lett egyre nagyobb az arc is. Tauson egy HLTV-nek adott interjúban már arról hadovált, hogy „a NAVIval akarok játszani, mert akkor az egy még inkább megérdemelt győzelem volna”. Nos, a dán kívánsága félig-meddig teljesült, mert összecsaphatott a fináléban Aleksibékkel. Az eredményért viszont már garantáltan nem adott hálát a CS2 isteneknek, Mirage-on ugyanis 3:13-ra kaptak ki, a legszorosabb pályán, Nuke-on is 13:16-ra alulmaradtak végül, a kettő között pedig becsúszott egy 9:13-as Anubis is.

A NAVI végső győzelme ebben a helyzetben aligha ért bárkit is váratlanul, egyértelműen ők voltak az elődöntős négyesfogatban a legjobbak. Az azonban meglepő volt, amikor a negyeddöntőben megverték a Vitalityt 2-1-re, méghozzá egy igencsak domináns w0nderful vezetésével. Ropzon kívül a többiek ezen a mérkőzésen még csak a kötelezőt sem hozták, ami már-már érthetetlen volt. Illetve ez utóbbi megjegyzés csak akkor állja meg a helyét, ha valaki lemaradt azokról a hírekről, hogy a csapat a BLAST Rivals után fogta magát és gyakorlás helyett elment kirándulni az USA-ban. De a gyengeség jeleit nem a rájátszásban mutatta először a Vitality, hiszen korábban a felső ági elődöntőben a BetBoom is elverte őket. Az IEM Köln Major előtt mindez aligha fest jól, leírni azonban még nem szabad apEXéket, egy ideje panaszkodnak a túl sok készülésre, játékra, és láthattuk a szezon során, hogy kipihenten mire képesek.

Az, hogy a NAVI megverte a Vitalityt a negyeddöntőben, egyébként egy fontos rekordot is megállított: tavaly óta zsinórban 21 top 4-es helyezést ért el a csapat, ami a maga nemében a legtöbb, még a legendás Astralis is csak 19-ig jutott a legerősebb próbálkozása idején 2018-2019. között. De ha már megszakadt trendek, emlékezzünk meg a FUTról is, hiszen coolioék szintén szerepeltek az atlantai mezőnyben. A PGL Bukarest bajnokai sajnos annak ellenére sem jutottak messzire most, hogy a legjobb csapatok közül szinte mindenki a PGL Asztanára utazott inkább, és a visszatérő lauNXszal kiegészülve is mindössze egy 9-12. helyig jutottak, ami azt jelenti, hogy csupán az NRG-t tudták megverni, a paiNt és a B8-et már nem.

Az IEM Atlanta végeredménye

1. Natus Vincere - $125 000
2. GamerLegion - $50 000
3. Legacy - $30 000
4. BetBoom - $20 000
5–6. Vitality - $12 500
5–6. paiN - $12,500
7–8. Astralis - $7 000
7–8. B8 - $7 000
9–12. SINNERS - $5 000
9–12. Liquid - $5 000
9–12. FUT - $5 000
9–12. FaZe - $5 000
13–16. M80 - $4 000
13–16. Passion UA - $4 000
13–16. NRG - $4 000
13–16. BC.Game - $4 000

Borítókép: Luc Bouchon / ESL FACEIT Group

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések