Most épp amiatt megy a sírás, hogy nem lehet szusit csinálni a Subnautica 2 halaiból

Most épp amiatt megy a sírás, hogy nem lehet szusit csinálni a Subnautica 2 halaiból

A Subnautica 2 kreatúrái szó szerint élnek, mint hal a vízben, hiszen mod nélkül semmilyen módon nem tudunk végezni velük. Míg a rajongók többségét nem zavarja az öldöklés hiánya, néhányan furcsának tartják, hogy pont ez maradt ki a túlélőjátékból.

Az emberiség sajnos nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma már jóval kevesebb élőlény van a Földön, mint néhány évtizeddel, évszázaddal ezelőtt, éppen ezért sokan örülnek annak, hogy az instant sikert aratott Subnautica 2-ben egyáltalán nem lehet gyilkolászni. Persze nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel, hogy az Unknown Worlds Entertainment kivette a receptből a túlélő műfaj egyik alappillérét, az egyik felhasználó pedig meg is kérdezte a program hivatalos Discord szerverén, hogy mégis mi értelme van ennek a döntésnek.

A válasz a Subnautica 2 egyik pályatervezőjétől, Artyom O’Riellytól érkezett, aki azt mondta, hogy akinek nem tetszik a rendszer, az menjen, és játsszon szépen a Sons of the Foresttel, vagy valami hasonló, öldöklést is tartalmazó alkotással. Mivel a dizájner nem a legdiplomatikusabb hangnemben válaszolt, mondata csak olajat jelentett a tűzre, vagyis borítékolható, hogy nem ért még véget ez a történet.

Borítókép forrása: Unknown Worlds Entertainment

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések