Megkapja harmadik felvonását is a Remothered-sorozat – ehhez pedig most érkezett egy kifejezetten nyomasztó sztorielőzetes.
A Stormind Games visszatér a Remothered-sorozathoz a Remothered: Red Nun’s Legacy című harmadik epizóddal. Az első rész, a Remothered: Tormented Fathers minden hibája ellenére számomra kellemes meglepetés volt, és kifejezetten emlékezetes, hátborzongató élményt nyújtott – már csak azért is, mert végig lopakodni kellett benne. A folytatás, a Remothered: Broken Porcelain viszont már jóval megosztóbbra sikerült, és nem tudta megismételni az elődje hatását. A Red Nun’s Legacy feladata most nem kisebb, mint hogy méltó módon lezárja az eddigi történetet, és összekösse az első két rész szálait. A játék még idén érkezik PlayStation 5-re, Xbox Series konzolokra, Nintendo Switch 2-re, valamint PC-re több platformon is, köztük a Steamen, az Epic Games Store-on és a GOG-on. A szereplőgárda is ígéretes: Cissy Jones Susan karakterét alakítja, míg Maggie Robertson – akit sokan a Resident Evil Village ikonikus Lady Dimitrescujaként ismerhetnek – a titokzatos Vörös Apáca szerepében tűnik majd fel. A sztorielőzetest itt nézhetitek meg:
Borítókép forrása: Steam