Troy Baker bebizonyította, hogy tőle még Todd Howard sem tudja elvenni a reflektorfényt. Hiába utasították el elsőre, egy vakteszten több száz vetélytársát lemosva mutatta meg, hogy ki az igazi ostorcsattogtató régészsztár.
Troy Baker hatalmas Indiana Jones-fanatikusnak vallja magát, így amikor kiderült, hogy készülőben van az Indiana Jones and the Great Circle, azonnal rárepült a lehetőségre. A dolgok azonban nem indultak zökkenőmentesen. Egy új interjúból ugyanis kiderült, hogy az első hivatalos Zoom-megbeszélésükön Todd Howard kerek perec megmondta a színésznek, hogy nem ő az, akit keresnek a szerepre. Howard egy olyan hangot akart, amely tökéletesen utánozza Harrison Ford rekedtes, cinikus, mégis sármos orgánumát, és attól tartott, Baker túlságosan rányomná a saját bélyegét a karakterre.
Baker szerencsére nem sértődött meg a nyers őszinteségen, sőt, inkább bóknak vette a dolgot. Howard és a fejlesztésért felelős MachineGames csapata ezután szabályos hajtóvadászatot indított, hiszen több száz embert hallgattak meg a világ minden tájáról, hogy megtalálják a tökéletes Indy-hangot.
A vakteszt, ami mindent megváltoztatott
Miután végigzongorázták a rengeteg jelentkezőt, a stúdió úgy döntött, hogy tart egy vaktesztet. A felvételekről letörölték a neveket, és tisztán a hallott teljesítmény alapján pontozták a jelölteket. Az eredmény pedig egészen elképesztő lett. Howard később így mesélte a sztorit Bakernek:
„Csak hogy tudd, csináltunk egy vaktesztet, és az emberek minden egyes alkalommal téged választottak.”
A sors fintora, hogy a hosszas keresgélés után a stúdió pontosan oda lyukadt ki, ahonnan elindult. Baker megkapta a szerepet, és ha már így alakult, egyáltalán nem vette félvállról a feladatot. Bár „csak” a hangját adta a karakterhez, igazi maximalistaként elment egy kaszkadőrhöz (Doc Duhame, a Django elszabadulból), hogy megtanuljon profi módon bánni egy igazi Indiana Jones-féle ostorral is. Úgy vélte, ha ő maga nem hiszi el, hogyan kell tartani vagy megsuhogtatni a fegyvert, a játékosok sem fogják elhinni neki a képernyők előtt.
Todd Howard didn't want Troy Baker to be Indiana Jones #pcgamer #pcgaming #Indianajones pic.twitter.com/67lzWWTQPq
— PC Gamer (@pcgamer) May 20, 2026
Borítókép: British GQ