A Samsung dél-koreai üzemeiben sztrájkot hirdető szakszervezet és a cég vezetése az utolsó előtti pillanatban egyeztek meg.
Elképesztő bevételeket produkált az év első negyedévében a Samsung, azon belül is a cég Device Solutions üzletága, ahol a különböző chipek és memóriák gyártását folytatja Dél-Koreában az óriásvállalat. Ennek oka természetesen a tavaly év vége óta rendkívül megnövekedett, mesterséges intelligencia cégek által generált kereslet volt. Ez hol jobban, hol kevésbé, de azóta is a megszokott többszörösére hajtja az árakat ezen a számítógépes piaci szegmensen belül mind az átlag, mind az üzleti felhasználók számára.
A Samsung a globális memóriagyártás kb. 36%-át teszi ki, tehát a legnagyobb szereplő itt – kezdi helyzetértékelését a GSMArena. De az SK Hynixszal és a Micronnal együtt lényegében triopóliumot tartanak fenn, hiszen ez a három cég együtt már a világ DRAM-chip gyártásának a 90%-át fedi le. Csak amíg az SK Hynix és a Micron látszólag a hatalmas bevételnövekedést az ezt lehetővé tevő dolgozókkal is megosztotta béremelések, bónuszok, prémiumok formájában, addig a Samsung ezt igyekezett megúszni. Az SK-nál konkrétan addig mentek, hogy eltörölték a bónuszok esetében a fizetési plafont, ami lehetővé teszi, hogy a százalékos részesedéseket minden esetben kifizessék teljes mértékben. Ez tavaly azt eredményezte, hogy az ő dolgozóik háromszor annyit kerestek az AI hátán, mint a Samsung hasonló pozícióban ténykedő munkatársai, mivel a Samsungnál az éves fizetés 50%-ában maximálták a bónuszok összegét.
A fentiek fényében május 21-től történelmi méretű, 18 napos sztrájkra készült a Samsung összes érintett szakszervezeti tagja, mintegy 27 ezer fő, a cég dél-koreai gyáraiban. Erre végül nem került sor, ugyanis alig 90 perccel a munkabeszüntetés kezdete előtt a szakszervezet és a Samsung megegyeztek a bérekről és a kollektív szerződésről – számolt be róla a CNBC. A dél-koreai kormány, azon belül is a munkáért és foglalkoztatásért felelős miniszter közvetítésével arra jutottak a felek, hogy május 22-27. között a szakszervezet tagjai szavazhatnak az egyezség elfogadásáról, ami 10,5%-os különleges bónuszt, a bónuszkifizetési plafon eltörlését és a teljes bónuszkeret 40%-át osztaná ki a dolgozóknak. Ami az alapbéreket illeti, ezek átlagosan 6,2%-kal nőhetnek a Samsung vezetésének vállalása szerint.
Borítókép: depositphotos.com / DAdre